Átkozott szerda

Hogyan ébredtem? Hogy aludtam? Voltak-e éjjel álmaim? Kit érdekel a mai világban? Szerintem senkit. Ennek ellenére az utókornak itt hagyom ezt a depis január reggeli szerda lenyomatát.

Átkozott napok múlnak-jönnek. Napok óta nem, vagy rosszul alszom, későn fekszek- vagy be sem csukom a szemem- az ébredés félálomból maga a pokol. Önmagamat becsapva purgatóriummá varázsoltam létemet. Az igazságtalanság úgy bántja a lelkem, majd belepusztulok, de nem tudok mit tenni, hiszen sokan úgy tartják: a világ kegyetlen, nem a jóról szól. 

Én ebben nem hiszek, vagyis nem akarok! Naiv szeretnék maradni, rossz nagygyerekként hinni abban, hogy számít még a varázs, az érzelem, a mindent elsöprő szeretet. Szívből szeretnék továbbra is lélegezni, nem tucatként fátyolos, hideg, számító tekintettel a nyájban állni.

A naptárra nézek: átkozott ez a szerdai esztergomi magyar reggel. Ha rosszul ébredtél, álmaid csalódást okoztak, vagy a lábkörmödet Te is bevágtad a küszöbbe fürdőszoba felé botorkálva, a hideg vagy forró víz kellemetlenséget okozott, jussak az eszedbe: erről is én tehetek.

Ez a valóság, Esztergom! Frusztrált, beteg város lettél, azzá tettek. Itt mindenért a másikat okoljuk, átkozottságunkban nem vetemedünk arra, hogy tükörbe nézzünk. Én belenéztem mélyen, ezért mondom: Mindenről én tehetek!

Tegyétek meg Ti is és ajánljátok azoknak, akik irtóznak ettől.
Addig pedig hibáztassatok mindenért továbbra is engem.

Kovács Géza 2014. január 8.