2018. május 28., hétfő

Miközben orrba-szájba avatunk, lesz..juk a meglévő kincseinket!

Szégyellhetjük magunkat! Igen, MI, úgy egészében nagybetűvel Esztergomiak.  Tudom, hogy teljes értékválságban sodródunk, fizikailag és lelkileg is a magyarság többsége egyik napról a másikra él, de ez nem ment fel minket az alól, hogy nincs és ne legyen értékmentő és értékőrző reflexünk! 


Május 27-én a Hősök napján avattunk Esztergomban, újra és újra. Képben nem vagyok, hogy mit, pedig talán nekem még van egészséges felelősségtudatom a jövő generációja felé. Azt olvasom, hogy I. világháborús emlékművet a Csalamádé temetőben adtunk át, mintha eddig az nem lett volna városunkban. 
Egy-két embernél nem volt több ezen a vasárnapi avatáson, mert hír, tudósítás, beharangozó nem  volt! Igaz az is, hogy 2017. január 20-án is avattunk, miközben az 1927-ben Lányi Dezső szobrászművész által készített Hősök téri I. világháborús emlékmű, amit Horthy Miklós avatott romokban, a szétesés előtti állapotban! 
MI Esztergomiak így vagyunk a műemlékeinkkel. Nem becsüljük őket, nem is tudjuk, hogy léteznek, de vezetőink avatni azt szeretnek! Ne orrba-szájba avassunk csak újat, hanem becsüljük meg az értékeinket és őrizzük meg a régit.
Köszönöm:

Kovács Géza

2018. május 24., csütörtök

Június 4-én Trianon emléknapi megemlékezés Esztergomban

Emlékezünk, mert tőlünk ez hiteles, régen is az volt, ma is az és a jövőben is az lesz! 
MI összetartozunk mindennap, nemcsak június 4-én! 
ESZTERGOMBAN 2018-ban Június 4-én, hétfőn 16 óra 32-kor trianoni megemlékezés veszi kezdetét az esztergomi Hősök terén. Lányi Dezső szobrászművész - 1927. június 27-én Horthy Miklós által avatott - kőemlékművénél. 
Ez az esztergomi I. világháborús emlékmű sincs a köztudatban, kevesen tudják értelmezni, hogy a talapzatán a nyitott szájú oroszlán az ősi országunkat védelmezi. A homlokzati reliefen a férfiakt nem csupán az I. világháborús hősi áldozatokat gyászolja.
Várunk mindenkit szeretettel megemlékezésünkre, ami nem pártrendezvény. 
VESSZEN TRIANON!

Kovács Géza

2018. május 18., péntek

Lefizetett idegen hajléktalanok Esztergomban a folyamatosan botrányt okozók!


                          ( Fénykép: InfoEsztergom.hu +cikk)

Nem értem és nem értem, de próbálom összerakni Esztergom belvárosában történteket, a rejtély megoldásához közelebb vagyok szerintem, mint bárki.  Esztergom Város Önkormányzata hozott egy rendeletet, amely nagy felháborodást váltott ki a lakosság körében, ebben szabályoznák a fedél-nélküliek belvárosban való életvitelszerű tartózkodását. A rendelettel a nem belvárosi városrészekre szabadítanák a hajléktalanokat, de ez most egy más kérdés, mert a jogosan felháborodott közhangulatot tovább akarják valakik mesterségesen manipulálni.
Szem és fültanúja voltam, amikor egy nem esztergomi szakadt, visszataszítóan koszos ember azzal hergelte az OTP előtt az esztergomi nyugdíjasokat, hogy takarodjanak az „ő padjairól” és különben is minden nyugdíjas dögöljön meg. Rászóltam az emberre, hogy inkább a munkában megfáradt nyugdíjasok üljenek ezeken a padokon, de annak is szerettem volna utánajárni, hogy ki ez a feltűnően provokatív viselkedésű személy?
Pár méterre az Óra-Ékszer előtt a valóban esztergomi hajléktalanoktól választ kaptam. Jól éreztem, hogy nem bolond a kötekedő. Megtudtam, hogy van 3-4-szerintük- fizetett (!) idegen, nemrég Esztergomba feltűnt otthon nélküli, köztük nő is. Állandóan ők csinálják a balhét és pénzük mindig van. Sok zsé van folyamatosan, így a napi balhé időpontja csak a kérdéses…

A kérdés most már csak az, hogy ki a bálanya? Hová vezetnek a szálak?
Esztergom, így nem SZERETLEK!

Kovács Géza
2018. Május 18.

2018. május 13., vasárnap

Mi a Magyar Igazság?


2018. május
A nemzet a 24. órájába érkezett. A helyzet tehát radikális. Magyarország magyarsága ugyanis a természetes népességfogyás és kivándorlás miatt lassan elfogy, a magyarság feloldódik, az ország kiürül, megyék és települések néptelenednek el. A tartárjárás és a törökdúlás után megtanultuk, hogy mi az elnéptelenedés következménye: Trianon, a szovjet megszállásnak pedig az agyelszívás, ami a mai napig tart. Nemzeti radikálisként a teher hatalmas rajtunk, mert most minden egyes magyar embert képviselnünk kell, tetszik vagy nem még azokat is, akikkel nem értünk egyet. Istennek köszönhetően egy nemzet tagjaként születtünk erre a földre, egy helyen élünk, egy boltban intézzük a bevásárlást, közösek az aszfaltútjaink, az iskoláink, az óvodáink a bölcsődéink, még a kocsmáink is azonosak. Nem akarunk új Trianont, nem akarjuk, hogy folytatódjon az agyelszívás illetve az egyéniségek szárny vagdosása, mert nem akarják a tehetségtelen párttitkárok, hogy tehetségesebbek repüljenek föléjük. Érdemes elgondolkodni, hogy Csurka István 1992-ben megírt „Néhány gondolata” mennyire aktuális ma 2018-ban?  Csurka 1992-ben saját pártja által irányított rendszert támadta dolgozatával, mert elárulva érezte magát,  ma sem érezheti különbül magát a magyar, csak azon megy a testvérháború, ki árult el minket?
Válaszadás helyett, arra utalnék, hogy a magyarnak végre építenie kellene és nem egymással harcolnia! Ebből kifolyólag: A mindenkori hatalom nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a magyarokat pártpolitikai alapon megossza, becsapja, kifossza, majd az út szélén hagyja. Egy helyen élünk, egy nemzet tagjai vagyunk, felelősséggel tartozunk egymásért és azért is, amit egymás ellen teszünk. Az anyaországban, kényszerből munkát vállalva külföldön dolgozók, elszakított területeinken élők egyformán magyarok, őket nem lehet megkülönböztetni, egymás ellen fordítani! Még rossz választási törvénnyel sem! Ebben a helyzetben azok nyernek, akik közösséget építenek: országosan és helyben, akik újra eggyé kovácsolják a ketté vagy többé osztott nemzetet, akik megmutatják a magyaroknak azt, hogy miért érdemes, hogy érdemes Magyarországon maradni, mert minden nehézség ellenére, közös felelősségünk megoldani a problémáinkat.
Rettenetesen elszomorít, hogy vannak olyanok-akik nagymagyarnak mondják és tartják magukat- közben belefröcsögik az éterbe, hogy „ellehet innen menni!” Botrány!  Az ilyen emberek semmiben nem különböznek attól, aki Balatonöszödön már bizonyított, de nem véletlenül nem lett felelősségre vonva.
A nemzeti radikalizmus Magyarországon Csurka István és Szabó Dezső gondolatai nélkül nem létezhet. Szabó Dezső, erdélyi magyar író, aki az ostrom alatt Budapesten egyszerűen éhen halt, halála előtt mondta:  „Minden magyar felelős minden magyarért.” Nekünk magyaroknak, akik érdekképviselet nélkül maradtunk a XX. századi nemzeti radikalizmust minden gondolkodó embernek elérhetővé kell tennünk, a XXI. század új kihívásokat vár el tőlünk.

Mi a XXI. századi Magyar Igazság?
Így a nemzeti radikalizmust is újjá kell építenünk, amelynek a helye nem beskatulyázva az úgynevezett jobb szélen van, hanem önvédelemből középen. Az új jelszó a régi, amit még mindig sokan nem értenek: "Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar." 
Az alap magyar gondolat a XXI. században, hogy minden magyar emberre szükség van, hogy építsék az utakat, lányaikkal és fiaikkal megtöltsék a bölcsődéket, az óvodákat, az iskolákat, a munkahelyeket, a lakásokat, a házakat. A magyar egészségügy helyzete nemzeti ügy: egyetlen honfitársunkat sem engedhetjük meghalni, ha megmenthető. A magyar oktatás helyzete a legfontosabb nemzeti ügy: rajtunk múlik, hogy összeszerelő üzemekben robotolnak tovább a magyarok, az olcsó keleti munkaerővel és a géprobotokkal rivalizálva, a befektetők kényének és kedvének kiszolgáltatva vagy tudásalapú társadalmat építünk, hogy a magyarok világ szellemi elitjét képezzék. Ezek a problémák a jobb és baloldali magyarokat érinti, a XXI. században minket már nem választhat el semmi. 
A nemzeti radikalizmusnak középen van a XXI. századi helye, mert a magyaroknak, helyben kell életterüket megvédeni, kiállni olyan helyi ügyekben, amelyek életminőségünket javítja vagy rontja. Legyünk gyökeres változást akarók, véleményünket vállaljuk és igenis mondjuk ki az Igazságot! 
Például: A tévhitekkel ellentétben a magyar fiatalok nagy része nem azért ment a CEU-ra, mert a genderideológia hívei, hanem mert az az egyetem ad olyan papírt, amit külföldön elfogadnak. A magánegyetem ezt a helyzetet kihasználta. De! Miért nincs rendes magyar oktatás? Miért nem képes használható tudást adni? Miért nem marasztalja a magyar fiatalokat a magyar munkaerőpiac, miért vágynak fiataljaink külföldre? Ez a mindenkori kormány felelőssége. Versenyképes magyar oktatással nem a genderideológia lenne a mellékszak, hanem az informatika oktatás mellett megtanulnák azt is, hogy miért nagyszerű hely Neumann János szülőföldje.
Ha  a magyar állam nem képes alternatívát adni, akkor ne csodálkozzunk, hogy a gazdag liberális államok vonzzák el a fiataljainkat. Ne vagdossuk intézményesítve a fiataljaink szárnyát tovább, hanem a XXI. századi Magyarország legyen olyan amely elvár, mert ad is valami olyat itthon, amire nincs példa sehol!  
A XX. századi csurkai gondolatokhoz jutunk el ismét, a magyar népességnövekedés magyar önvédelem. Nekünk magyaroknak kell összefogva életünket szebbé és jobbá tenni!

Az identitásválság nem csak saját honfitársainkat, de a teljes társadalmunkat teszi bénává. A legnagyobb energia a gyűlölködésre megy el, miközben fejünk fölött két háttér érdek harcol, amelyben csak egy valami veszik el. MI magunk, MI Magyarok!
Könnyű lett minket uszítani, sajnos az elmúlt 28 évben az önálló gondolatokat ölték ki a többség agyából, nehogy rádöbbenjen arra, hogy nem volt rendszerváltás. Megvezethető olcsó portéka lett a pártszavazat, amiben csak a színek változtak.
Magyarországnak 2018-ban nem a nőkkel kell szerződést kötnie. A női foglalkoztatásnak és a bérnek kell olyannak lennie, ami felér bármilyen szerződéssel. A magyar dolgozó nőknek olyan jogokat kell biztosítani, amilyen még soha nem volt nekik.  A lakhatási státuszt a dolgozni tudó, akaró fiatalok esetében olyan magyar alap, ami az első számú megoldandó feladat. Nemzetet csak így lehet építeni!  

A Magyar Úthoz igazság kell, amihez azonban a nép is kell. A keresés ideje van. Hidakat kell építeni egymásközt, az árkok ásása és a felületesség ideje lejárt. Meg kell fogalmazni a XXI. századi nemzeti radikalizmus alapelveit. Radikális eszközökkel kell fellépni a magyar nép érdekében, radikális néppárti program alapján, első feladatként a lakhatási és megélhetési válság témakörben. A kormány illetve a parlamenti ellenzéke nem nemzeti radikális, a parlamenten kívüliek döntő többsége program nélküli. A sajtóban és a kommunikációban a radikális önvédelmi lehetőségeinket kulturáltan, civilizáltan kell megmagyarázni, fiatal, okos, értelmes fiatalok bevonásával. Az irányító, de nem kizárólagos erőnket meg kell teremtenünk, az önkormányzati választásokon együtt kell működni, támogatni kell a nemzeti lokálpatrióta civil szervezeteket, akik helyben már bizonyítottak.
Iránymutatásom hamarosan folytatom, független gondolataim nyilvánosak lesznek, elérhetővé válnak. Újra MI magunknak kell lenni a segítő lámpásnak, mert sötétebb lett, mint valaha volt. Köszönöm a gondolkodó barátaimnak a háttérmunkát, továbbra is várom segítségüket, véleményüket. 
Azok, akiknek elképzeléseim tetszenek vagy ötleteik vannak és tennének is a Magyar Igazságért, tisztelettel kérem, hogy gondolataikkal keressenek.

Köszönöm.

Kovács Géza

2018. Május 13.    

2018. május 7., hétfő

Egy (?) elhallgatott baleset

                                          (Mezei Márk fényképe)


Pénteken 12 óra 20-kor az 1-es helyi közlekedésű járaton utaztam. A Budai Nagy Antal út után nagy nehezen a Sugár útról az Ady Endre utcára kanyarodik ez a járat, ami a Baross Gábor és az Áchim Andrásnál már kényszer forgolódó. Leszálláshoz készültem, pont jeleztem szándékomat, amikor egy nagy csattanás után a súlytalanság állapotát éltem át, könyökömre érkezve a busz padlón végeztem. Az Erzsébet királyné utcából egy elsőbbséget nem megadó mikrobuszt telibe kaptunk, pedig a buszunk elé jövőnek még elsőbbségadást jelző táblája is van. 
Miután felálltam, felsegítettem a hölgyeket, akik a szélvédőről pattantak vissza, ők közvetlenül a vezető mögött az első ülésekben ültek. Velük együtt a  három sérült között voltam, akik a sürgősségin végezték. Ők hordágyon én felkötött kézzel érkeztem mentővel. Az esztergomi mentősöknek, a sürgősséginek és a röntgennek köszönhetően szakszerű, korrekt, viszonylag gyors ellátást kaptunk, köszönet nekik a lelkiismeretes munkájukért! 
...
Eltelt pár nap, szerencsére nincs törésem és a hölgyek is megúszták kórházat nem igénylő sérülésekkel. Erről a városi balesetről sehol nem olvastam, ahogy sok körzetünkben történőről sem! Miközben könyökömtől-csuklómig terjedő vérömlenyt jegelem, a közlekedési baleset okait keresem, amit most le is írok:
Szerintem alkalmatlan helyi járat közlekedésre a Budai Nagy Antal út, Ady Endre utca, stb.! A mindenhol megkezdett-átgondolatlan-építkezések okozzák az egyre nagyobb dugókat, a közlekedési lehetetlenség (állandóan változó közlekedési rend) okozza a gépjárművezetők türelmetlenségét, hatástanulmány nélküli fejetlenség az úr Esztergomban! Káosz mindenütt és ez csak nagyobb illetve  rosszabb lesz a körzetünkben az intermodális csomópont végleges kialakítása után. ELŐRE jeleztem, hogy életveszélyben vagyunk a tervezetlen, átgondolatlan beruházások miatt,  most is szólok, hatalmas baj lesz mikor kész lesz, akkor lehet még több baleset fog történni. 
...
A kérdés az, hogy azokat is elfogjuk hallgatni? 

Kovács Géza
2018. május 7.