2018. június 10., vasárnap

Kié a Csurkai örökség?



Csurka István sok mindent mondott, de idézeteit hatalmas csúsztatással használják azok, akik nézeteiket és barátaikat illetve ellenségeiket  sűrűbben váltogatják, mint a fehérneműjüket.  Bizonyos Csurka idézetek  felhasználása kiragadott szövegkörnyezetekből  a következmény nélküli világ eljövetelét jelzi, de azért pár dolgot tegyünk helyre, mert felháborít, hogy olyanok idézik ma már  „ Pista bácsit”, akik életében alázták, köpködték, megvetették.
Csurka melletti kiállás talán tőlem hiteles, elfogadja az is, aki nem ismeri politikai és irodalmi munkásságát. Valakinek végre ki kell mondania: egy erejében teljes, egészséges, szellemileg friss Csurka,  nem lenne a mai kormány mellett, hiszen Ő mindig a magyar utat járta és az igazságot kereste.
Csurka István 1992-ben is látta ki a „Gulyás Márton”, MDF alelnökeként a következőt írta augusztus 20-án:  „Mindehhez, az SZDSZ kemény magja, akármennyire bolsevista központosító vasfegyelemmel dolgoztak is ezek az emberek, önmagában édeskevés lett volna, nem is szólva a Fidesz egyöltözőnyi ifjúsági csapatáról, ehhez az egész állampárti apparátus adatszolgáltató tevékenysége és besegítése, a bankrendszer hathatós nemzetközi támogatása kellett. Az amerikai támogatók, élükön az alapítványi formát öltő, korábban behívott Sorossal,nem sajnálják a pénzt a nagy cél érdekében."

2004. szeptember 17-én Csurka kijelentette, hogy a „Fidesz minden volt és lehetséges szövetségesét elnyelte, mint az őserdő óriáskígyója”, és „a Fidesz óriási tápcsatornájában ott van a kisgazdapárt, a kereszténydemokrata párt, farral már félig lenyelve az MDF, már csak pislogó gazellafeje áll ki, amint kétségbeesetten kér segítséget az MSZP-től, hogy felső testrészét nyelné el inkább ő”. Ne feledjük 2002-ben a liberális Fideszből lett néppárti óriáskígyó a MIÉP-et is elkezdte falni! Talán Csurka észre sem vette
2005-ben Csurka István egyedüliként a világgá kürtölte, amikor említést tett Orbán Viktor izraeli látogatásáról, „amely kísértetiesen hamar követte a köztársasági elnökválasztás lebonyolítását. Nem véletlen, hogy néhány hónappal ezelőtt az izraeli külügyminiszter magyarországi látogatása alkalmával a Fidesz kinyilvánította, hogy szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatot a Likud párttal, melynek vezetője Ariel Saron jelenlegi miniszterelnök, akit a világ több országában háborús bűnösként tartanak nyilván. A Fidesz kijelentette, hogy testvérpártjának tekinti a szélsőséges cionista Likud pártot.”
Csurka ma nem lenne Fideszes, a Jobbikkal, de  Novák Előddel sem keresné a sorsközösséget. Járná a se nem jobb, se nem bal keresztény és magyar utat! Ezért kérem tisztelettel, ne hamisítsunk történelmet.

Köszönöm:

Kovács Géza
2018. Június 10. 

2018. június 6., szerda

Hajléktalan park a vasútállomással szemben


Esztergomban nincs Hyde park, ahol szabadon beszélhetnénk.  A facebookon sem lehet az igazságot leírni, mert kommentért –mint a pajszeros Meggyes ideje alatt- a „független” Esztergomi Városi Bíróságon találhatod pillanatok alatt magad.  (Erről ősszel, mert úgy látszik az Esztergomi Városi Bíróság és Ügyészség újra a politika szolgálatába állt és az helyett, hogy haza zavarná az árokásó „sértettet”, húzza a semmire az időt.)
              ( Fotó: Civilhetes. A testület -rendelettel-a sárga színre szorítja a hajléktalanokat.)
Hyde park helyett az esztergomi testületnek köszönhetően kaptunk az intermodális szemfényvesztés közvetlen közelébe egy hajléktalan parkot. Jó lenne, ha a képviselők ott a messzi belvárosban megértenék,  Bayer Zsolt után szabadon, hogy nem kellene velünk itt élőkkel folyamatosan kiba..ni! Mintha nem lenne elég nekünk ez a zűrzavar, éjszakai építkezés, felfordulás, anarchia, amit a MI megkérdezésünk nélkül ránk erőszakoltak, még az agresszív fedél nélkülieket is a Kovácsi lakótelepre zúdították.
Itt alszanak és verekszenek az ágynak használt padokért (!) az ittas hajléktalanok délutántól-reggelig.
A Budai lakótelepen áll a bál, van ingyen cirkusz, rendőr nincs. Maguk után nappalra szemetet és szennyt hagynak az új honfoglalók, nem elég nekünk az intermodális munkásainak a szemete, mocska, amit a Baross Gábor, Sugár úton lakók takarítanak el esténként!  Szégyen amit kaptunk a testületnek köszönhetően,  senki nem képviseli polgári érdekeinket.
Lenne Speakers’ Corner (Szónokok sarka) a MI hajléktalan parkunkban felállnék egy ágyra ( bocs: padra-sic) és megkérdezném a magukat semmit tevéssel vádoló (  de nekünk ártó),  közben szépen gyarapodó politikusoktól: Miért a mi életünket keserítitek meg, hiszen nem is itt laktok?

Kovács Géza

2018. Június 6.