Túl sok jó ember maga is meghal
kissé, amikor elveszít valakit.
(Ben Sherwood)
(Ben Sherwood)
Mikor elveszítesz valakit, ha van szíved, meghalsz tényleg. Nem kissé, ebben téved Ben Sherwood. A múlt héten sok minden tragédia ért, nehezen dolgozom fel. Elveszítettem valakit, aki régen sokat jelentett. Itt hagyta kisfiát, férjét és mindazokat, akik szerették. Rossz érzés pedig hosszú évek óta semmi közöm hozzá.
Rájöttem arra is, ha valakit szeretsz és nincs veled, az nem
baj. Csak éljen…
Legyen boldog, süssön rá a nap, tudja, lehet tévedett, de ha
neki így jó, elfogadod, mert szereted. A félreértés is lehet elválasztó. Talán
valamelyik Moldova könyvben olvastam, hogy két szerelmes között minden rendben
volt, de a lakótelepről mikor ment dolgozni a férfi, mindig zavarta, hogy
kedvese soha nem integet. Aztán szétmentek, majd 25 év múlva megöregedve
találkoztak újból. Mikor rákérdezett a férfi a nőre, hogy miért nem búcsúzott
legalább egyszer a kezével, mikor a buszmegállóban várta a ház előtt a munkába
vivő buszt, kiderült: az ablak nem oda nyílott.
…
Esztergomban is történt hasonló, nem kell ehhez levéltárba
menni. Egy ismert randihelyre minden hónap adott idejében várta az elhagyott,
vissza a kedvesét. Minden hónapban egyszer. Tizennégy évig. Az első évben akár
1 órát is, hol mínuszban, hol tűző napon, de ott volt, kitartott. Aztán
kevesebb időre esett vissza a várakozás, a fájdalom nem halványult, de mindig
várta. A remény, emlékezéssé vált.
Felkeresed azokat a helyeket, ahol együtt voltatok, nézzed a
Dunát, legyen bármilyen idő, tudod, nem jön, de mész és vársz.
Én ezt annyira megértem.
Egyébként azért kerülték el egymást hosszú éveken keresztül,
mert egy félreírás okán, a hölgy a 17 órát 19 órának olvasta.
Nyolc éven keresztül ő is kitartott, de elkerülték egymást.
...
Ilyen az élet.
Kovács Géza
2014. február 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése