A Duna folyó partján ültem

 Egy leporolt írással adom vissza napi hangulatom, ezt még akkor is értékesebbnek tartom, ha sokkal kevesebben olvassák, mint amikor számra veszem a városi igazságot. Oly jó volna csak ezzel foglalkozni, vagy ezzel sem. Elmondani, hogy nem hiszek MacDougall-nak sem, aki azt írta, hogy a "lélek súlya gyakorlatilag az utolsó lehelet távozásakor hagyja el a testet", ez sokak szerint 21 gramm.
Szerintem ez változó, kinek mekkora "szíve" van. Én vallom, amit Vlagyiszlav Tyitov mondott: "A lélek sokkal jobban fáj, mint a seb."
...
és 21 gramm nem fájna ennyire! 
                                

 Anna lábnyomát keresem a komáromi hídon, de csak Slovakia feliratú üres, eldobott chippszes zacskókat találok. Gyalog megyek át, ahogy kitalált (?) főhősöm szokott. A szél tényleg szemből fúj, kavarja a szemetet, szlovák sakkbajnoki mérkőzésre igyekszem. Csak ezért jöttem. A vonatom Ausztria felől időben érkezett. Hajnalban indultam, hogy kiesésre álló felvidéki magyar csapatunknak a segítségére lehessek.
Gyönyörű a napfelkelte, szikrázik a napsugár a Dunán. Eddig olvastam: Paulo Coelho-A Piedra folyó partján ültem, és sírtam című könyvét. Elgondolkodtató és szívbemarkoló.
Isten velem van, érzem. Nyugodt vagyok, közérzetemet azonban begyulladt szemem döntően befolyásolja. Megint a bal szemem szúr, biztos megvan az oka.
Az első táblán újra sötét színnel vagyok, egyik játékostársam nem tudott jönni. Fülemben egy régi üzenet hangja:
-Támadj!
Keresem a lehetőséget, hogy tudok ellenjátékhoz jutni, a biztos Szláv védelem helyett az éles Meráni támadást választom. Előre lendülök a vezérszárnyon, de az összpontosítás hiányzik a kitaposott ösvényen, ellépem magam a 20. lépésben. Ennyit nem hibáztam régen. Megfájdul a fejem, szemem és a hasam. De folytatni kell vesztett állásból is a küzdelmet, bár nincs semmim a gyalog hátrányért. Erőlködés az életben maradásért. Időzavarba kerül ellenfelem, áldozok két gyalogot a támadásért, de a legjobb folytatást megtalálja a vetélytárs, és ügyesen lecseréli a királynőmet. A bástya végjáték reménytelen, feladom.
A csapat is kikapott, kiestünk.
Tartok visszafele, a Komáromból induló vonat érkezéseséig még van egy óra. Egyedül. A Duna folyó partjára ülök, szívem dobogását a vízsodrása viszi Esztergom irányába. Olvasom Coelhot. Tanít az életre.
Anna jut eszembe. Talán szemben ül a Duna folyó partján.
A másik oldalon.


( A részlet a 2008-ban megjelent Vakvágány című könyvemből.)

Kovács Géza
2014.február 25.