Azért szeretlek "Anna"...

Tegnap egy kis történelem, ma egy kis irodalom. Ránk fér embertelen, butuló világunkban:

A könnyeid potyogtak.

Sajnáltalak.

Megszólítottalak, utólag is szégyellem, nem láttam, hogy sírsz.

-A 64-es kocsi ez, mutattál a fülke ajtajára.

Ekkor láttam meg, nálad elszabadultak a kőhegyek.

Szemed áztatta vigasztalhatatlanul a földet.

-Egy lány ne sírjon. Ha nektek könnyebben megy, akkor sem.

-Miért?

-Férfiért?

- Ugyan már. Nem érdemes.

- Én mondom, - kitől hidd el, ez nagy szó!

Kezedbe mandarint nyomtam, mellé mosolyt kaptál búcsúzóul.

Folyt a könnyed és mosolyogtál.

Téged is ismerlek, ismeretlen síros lány, ahogy az alsógallai baktert, aki múlt héten cigiért remegett.

Sokan vagytok.

Szembe ültél a vonaton, mikor elővettem Juhász Gyula - Anna Örök című könyvét.

Férfi könny folyjék csak.

Nők, ti ne sírjatok.

Soha.

Aki nem ejt könnyet értettek, az nem is szeret benneteket. Ne feledjétek.

Anna sem sírt. 

Juhász Gyula megtette helyette.

16 évig. 

Azért Szeretlek Anna

Azért szeretlek Anna, mert nagy emlék,

A tünde múlt örök hárfája vagy,

Mert felzokog egy szép, bús végtelenség,

Ha visszazendül távozó szavad.

Azért szeretlek, mert veled kerestem

A májuséj kárpitján csillagot,

Mely őszök őszén és dermedt telekben

Fiatal lánggal ott tovább ragyog.

És tündököl egy messzi szerelemre,

Mely győztesen zeng sors és sír felett

S elmúlt kezek búcsúzásán merengve

A szűz magasban fénye megremeg!

 /Juhász Gyula, 1913/