2015. február 25., szerda

Álmomban lehetőséget kaptam a helyi médiától



Álmom volt, nem is akármilyen. A non-REM stádiumomban megkeresést kaptam valamelyik helyi TV csatornától, hogy beszélgessünk az esztergomi közéletről. Melyik volt ez nem igazán rémlik? Két lehetőség van: vagy amelyik (M)TV felgyújtás és „robbantásos merényletbe” akart belekeverni, illetve amelyik nem adott lehetőséget az önkormányzati választáson? Totális a zűrzavar a fejemben, hiszen egyik sem adott esélyegyenlőséget, hiába jelentkeztem.

Felületes alvás jön, a szemmozgásom lassan megszűnik, nem zavar a narancssárga reflektor. Az izmok tónusa csökken, pislogás sincs részemről, de ifjú sakkozóink sakkeredményeinek hatására a valahonnan ismert riporter arcára pír ül, és kínosan mosolyog. Nem ezért hívtuk, még ha indokolt is, ezt elhallgatjuk. Ez a kiflicsücskös tüntetés, ahol nem az események vétele történt, hanem a kamera a megfélemlítés fegyvere volt. Most hiába nyomják az arcomba, szólnék, de kuss van és kép sincs. Szólt a cenzor. Szerintem sok ember nevében szeretnék megnyilvánulni, de vegyük úgy, hogy én X. Y…

De akkor sem, pártállami március közeledik újra. A középmély alvásban bevillan a Kegyeleti Kft. Kellene beszélni a Strigonium cégéről. Hiszen Esztergomban a temetkezés, kényes téma. Sajnos ez mindenkit érdekel, érint. Kérdezném a stúdióban, hogy mit tesz a városi temetkezés renoméjának visszaállítása ügyében? Nem gondolják, aki miatt helyzet van, az olyan jogosulatlan előnyhöz jutott, ami finoman szólva nem illette? Hol van Merényi Tamás, mi van Párdányi Rudolfné koporsójával? Folytatnám mondataimat, de reklámot kell bejátszani az esztergomi piacról, ahol végre rend van. Akciós a narancs. Mély alvásba esek, politikai reklámokat átszoktam aludni. Végre REM módba kapcsol szervezetem -MI Esztergomiak- ( rapid eye movement-gyors szemmozgás), jönnek az életszámú álmok. Látom, jönnek, jöttek az EU pénzek, Intermodális is bevillan. A pénz nincs meg és az, hogy mi lett belőle? Nem a „csak a Fidesz” hanem a „csak fa” volt „beteg” a Magvető parkban és semmi köze az ICSM-hez. Véletlenül sem fordulhat elő, hogy városi pénzek vannak felhasználva egy MÁV-Volán projektben?


 Nézem az álomképet, 202. 133. 690 Ft. Apró, mármint a mutyi, ha van, de nem látom a fától. Tényleg Simicska embereinek kellett menniük a Strigoniumból? Most jönnek Orbánék? Ki a jó? Kinek higgyünk? Hosszú percek óta álmomban beszélek és kérdezek. Veszélyes álmodozni, beszélni, írni meg főleg Esztergomban. Jöhet a nagy fekete autó, akár több is.

Ébredtem vagy álmodok?

Azt mondják: nem engem keresnek. Lehet a Szövetség Esztergomért elnökét?




Vagy ez is álom? Ha nem, akkor vajon miért?

Ideje tényleg ébredni. MI Esztergomiak ne aludjunk!



Kovács Géza

2015. február 25.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése