Sajnos az esztergomi KTV, RTVE úgy döntött egy mondatot,
verset, dalt, vágóképet a független városi trianoni megemlékezésről nem
közvetít.
A pártoskodás viszont dőlni fog a képünkbe!
…
Éljen a „kiegyensúlyozott, pártatlan” Esztergom!
1920. június 4.
Tíz óra után pár perccel jött egy hír... egy végzetes hír.
Megkondultak a harangok. Előbb Pesten, aztán az ország többi területén is
elterjedt a hír... Két órán át tartott a harangzúgás. Az egész ország területén
zúgtak a harangok. … Budapest gyászba borult, az emberek feketébe öltöztek.
Gyászlobogók lengtek mindenhol. Az emberek, a férfiaktól az asszonyokon át a
gyerekekig és az öregekig mind zokogtak. Emberek rázták haragosan az ég felé az
öklüket. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben
levágott csonka karját mutatva, őrjöngve kiabálta: "Hát ezért?" … Az
utcákon ismeretlen emberek borultak egymás nyakába, mások a zokogókat
vigasztalták. A rikkancsok hangja vágott bele időnként ebbe a gyászos
hangulatba: "Rendkívüli kiadás!" A lapok gyászkeretben jelentek meg,
az emberek hangosan olvasták egymásnak a vezércikkeket. A Múzeum körúton az
emberek a Himnuszt kezdték énekelni. A templomok hamar tele lettek síró
emberekkel, papok próbálták vigasztalni az elkeseredett embereket. Az ország
összes italmérése bezárt. Minden zárva volt, csak a harangok zúgtak, siratták
az elhunytat. Az iskolában nem tanítottak, a diákok és a tanárok egyaránt
siratták az elhunytat. Az elhunytat, az ezer éves Magyarországot...
Kedves Emlékező Honfitársak, Barátaim!
A mai napon 15 millió okunk van az emlékezésre, Esztergomban 25
milliárd!...és aki mélyen belegondol mondatomba, megérti, minden-mindennel
összefügg. 1920. június 4-én olyat tettek a magyarral, amilyet soha senkivel.
Ezt elvitatni nem lehet, és 94 év elteltével is beszélni kell róla… A
magunkfajta nem politikus, beszél is, hiszen fájdalma szívében, nem szavazatban:
Kevesen tudják, hogy Magyarországot, már az I. világháború előtt felosztották,
elég Drábik János tanulmányaiba beleolvasni, és akkor megértjük miért tört ki
az I. világháború. Javában tartott még a világháború, de az
Antant-szövetségesek versailles-i Legfelsőbb Tanácsa már – 1918. június 7-én –
döntött Ausztria–Magyarország felosztásáról. Wilson amerikai elnök fél évvel
korábban közzétett rendezési elvei közül az, amelyik szerint a Monarchia összes
népe jogot nyer az önrendelkezésre, nem élte meg a háború végét sem. A
bosszúszomjas, zsákmányra éhes győztesek, főleg a franciák, szó szerint
határtalan engedményeket tettek a magyarokkal szembeni területi követeléseknek.
Egyenrangú tárgyaló feleknek tekintették a leendő utódállamok ad hoc
bizottságait, szedett-vedett „kormányait”, önjelölt vezetőit, a Magyar
Királyság jövőjét illető kérdésekben mértéktartás és kritika nélkül elfogadták
a román, cseh– szlovák, szerb, horvát és szlovén delegációk előterjesztéseit.
Az igények az idő haladtával – és az intervenciós támadások helyzeti előnyével
párhuzamosan – egyre növekedtek, végül messze túllépték a mértéktartóbb
amerikai és angol terveket is. A szláv- és románbarát, ugyanakkor magyarellenes
motivációk és szellem irányította térképrajzolás eredményeként olyan, tisztán
magyarlakta területeink is odavesztek, mint a Csallóköz; idegen kézre kerültek
a Mátyusföld, a Duna mente, Nógrád, Gömör és a Felső-Bodrogköz, délen a
Drávaköz, Bácska és Észak-Bánát magyar többségű részei. Az újszülött
Csehszlovákiának juttatott Felvidék három és fél millió lakosából több mint
másfél millió volt magyar (1938-ig oda tartozott a Ruszinszkónak nevezett
Kárpátalja is), a Romániának ítélt területekkel csaknem kétmillió magyar került
idegen uralom alá, Szerbia fennhatósága alá majdnem 700 ezer magyar került.
Amikor a Magyarországot képviselő delegáció bekapcsolódhatott a közvetlen
tárgyalásokba – 1920 januárjától május végéig –, már szó sem volt
önrendelkezésről. Minden lényegi kérdés, legfőképp a területmódosításoké,
eldőlt a versailles-i szalonokban. Csupán a békediktátum aláírásához volt
szükség az erre felhatalmazott budapesti küldöttekre, június 4-én ezért jelent
meg a Trianon kastélyban két alacsonyabb beosztású magyar kormánytisztviselő. …
Magyarországnak az 1910. évi – a háború előtti utolsó – népszámláláskor 18 264
533 lakosa volt. Ebből az utódállamok fennhatósága alá került 10 781 773
lakos…a csonka országban maradt 7 481 954 fő… Az első világháború kitörésekor
Magyarország területe 282 870 négyzetkilométer volt (a horvát megyék és Fiume
nélkül), a trianoni békediktátum ebből 62 937 négyzetkilométert ítélt
Csehszlovákiának, 20 956 négyzetkilométert Szerbiának. 102 787 négyzetkilométer
jutott Romániának, ez egymagában nagyobb terület annál, amennyit Magyarország
megtarthatott: még az osztrákok is 5055 négyzetkilométert kaptak… Esztergom
Vármegye: Lakóinak száma 1881-ben 72 166 fő, 1891-ben 78 378 fő volt. A 10 évi
szaporulat 6212 fő, vagyis 8,61%, amely alapján egy km²-re 70 lélek jutott, így
Esztergom a sűrűbben lakott vármegyék közé tartozott. A lakosok közül 62 505
(79,7%) magyar, 8941 (11,4%) német és 6432 szlovák (8,2%) volt. Ebből a
magyarság 10 évi szaporulata 5206 fő, vagyis 9,1%. A magyarság a Duna bal
partján lakott legsűrűbben, a jobb parton németekkel és szlovákokkal keverve. Trianon
után Esztergom vármegye elvesztette egész Dunán-inneni területeit, az egész
párkányi járást. Megmaradt egy járás és Esztergom rendezett tanácsú város,
valamint 48 községből 23 község, 1077 négyzetkilométernyi területből 532
négyzetkilométernyi, a lélekszám: 87651-ről 39675-re csökkent.
Ötödik éve mondják, sulykolják hamisan, hogy június 4. a nemzeti összetartozás
napja. Szerintem nem, abból az egyszerű okból, hogy minket soha nem választott
el semmi. Sem a Duna, sem a csonka Mária Valéria híd, MI, mindig
összetartoztunk. Június 4. Nemzeti Gyásznap, a Magyar Holokauszt napja. A
nyugat legocsmányabb műve Trianon és ezért minket a mai napig nem kárpótoltak.
Nem csak országunkat, hanem a Kárpát-medencében élő 15 millió magyart sem! És
nézzük, a krokodilkönnyejtőket, mit tesznek ma? Emlékművet avatnak, vagy
barackfavirágos örömünnepet járnak az Esztergomi Országzászló közvetlen
közelében, mert azt gondolják hívőtagozatos lambadájuk a nemzeti érzés. Hát
nem. Babucs Zoltán hadtörténész a Felvidék ma című hírportálon
publicisztikáját, a következő képen kezdi: Az ünnepségeken rendre Trianon
emlékműveket avatnak, a régi országzászlók visszaállítása helyett. Az
emlékművek pedig üzennek, méghozzá azt, hogy az 1920-ban ránk kényszeríttet
diktátum az idők végezetéig érvényes... Tetszenek érteni az árulást? Hiszen
pont ma avatnak az esztergomi narancssárgák emlék kopjafát, miközben az
Esztergom Országzászlót magasról le..sajnálják…
És hogy kezdtem? Mit jelentettem ki? A mai napon 15 millió okunk van
az emlékezésre, Esztergomban 25 milliárd! Emlékezzünk csak? 1999-2010-ig, sőt
utána is az esztergomi Fidesz bitorolja Esztergom gazdaságát. Ennek ellenére
érdemes megnézni az emlékműveinket, milyen állapotban vannak? 25 milliárd
eltüntetett Ft ellenére sem az Országzászlót, sem az I. világháborús
emlékművünket…úgymond semmit nem újítottak fel, nem hoztak rendbe. Most meg
parádéznak a mások által, az esztergomiak közadakozásából felújított, rendbe
hozott előtt! Ha már az 1933-as testületről nem vettek példát, akik akkor magánvagyonukkal
kezdték a gyűjtést, legalább fizikai munkára, ha lehet, önként jelentkezzenek!
Beszédem végén idézném Babucs Zoltán hadtörténészt, ez üzenet a jobboldali
szavazatokra hajtó esztergomi megélhetésieknek is: Úgy vélem, nem jó irányba
haladunk, nem június 4-én kellene a Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelnünk.
Szerencsésebb lett volna ezt a napot november 2-ára, avagy augusztus 30-ára
tenni, mivel az első és a második bécsi döntés valóban a nemzeti összetartozást
erősítette. Bár a jó szándékot nem vitatom, mégis kétséges, hogy június 4-én
nekünk nemzetgyalázó módon örülnünk kell széttagoltságunknak, hogy a gyerekek
jellegtelen örömdalt énekeljenek, ahelyett, hogy legalább ezen a napon a Magyar
Hiszekegyet szavalnák. Az ünnepségeken rendre Trianon emlékműveket avatnak, a
régi országzászlók visszaállítása helyett. Az emlékművek pedig üzennek,
méghozzá azt, hogy az 1920-ban ránk kényszeríttet diktátum az idők végezetéig
érvényes, szemben a félárbocra engedett országzászlóval, amely már önmagában is
magyar feltámadás reménye, nemzeti trikolórunk szimbolizálja a piros hajnalt,
fehér álmot, zöld reményt. Ha azt akarjuk, hogy a Kárpát-medencei magyarság
ténylegesen eggyé tartozzon, akkor ezen a napon nem kőbe vésni kell Trianont,
hanem mindent megtenni azért, hogy az országzászlók ne félárbocon lobogjanak!
Kovács Géza
(Elhangzott 2014. június 4-én Esztergomban, a Hősök terén.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése