2019. június 14., péntek

Miért zárhatták be a 4-es kispostánkat?

A Budai Nagy Antal úton lévő kispostáról van szó, aminek a kihasználtsága teljes volt, olyan igényt szolgált ki, hogy sokkal nagyobb helységet is elbírt volna. Azzal magyarázták a 4-es kisposta 2012. év eleji bezárást, hogy nincs  rá igény (!) és különben is az ingatlan olyan állapotban van, amelyben nem tudnak dolgozni a postai alkalmazottak (beázik, kicsi a vizes blokk, stb.).
Ekkor még a Magyar Posta Zrt. egyik alkalmazottja Knapp János Pál ott dolgozott, sajnos nem biciklis postásként vagy ablaknál ülőként. Az a egykori fideszes alpolgármester, aki 2006-2010 között a körzet önkormányzati képviselője.
Knappék  tudhatták, hogy a posták 2011-es Európai Uniós liberalizációja Magyarországon 2013-tól kezdődik. 
A monopólium felszámolása magánposták nyításával is járhatott volna, a piaci rést magánvállalkozók  tölthették volna ki. Időközben 2012. júniusában véletlenül a Strigonium Zrt. vezérigazgatója lett Knapp, így távozott a Magyar Postától. Ekkor már zárva volt a postánk és a magyarországi liberalizáció is ősszel le lett állítva!
A körzetben a lokálpatrióta törekvések arra voltak elegek, hogy 100%-ra, tényként megígérték nekünk, hogy 2015-ben a Tescoban mindenképpen kinyit a 4-es posta.
Sajnos ez a mai napig nem történt meg, annak ellenére, hogy törvényi előírások szerint a Kovácsi ltp. és Csalamádé városrésznek lakossági létszám és kilométer után járna postai szolgáltatás, ahogy Búbánatnak kilométer után.
Most arról olvasok, hogy 2020. január 1-től várható a magyarországi postai liberalizáció. Félek, ennek vagyunk áldozata Esztergomban, ezért az 5 postánk helyett csak 3 működik. Valaki(k) évek óta a piaci résre várnak.

Kovács Géza
2019. Június 14.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése