Pár éve egy kedvesem mondta, hogy ha jól szeretnék keresni
az írással, a magánéleti kalandjaimat, humorral, erotikával adjam közre, hiszen
a magyar úgy cuppanna rá, mint RTL-en a Való Világ zuhanyzójára. Távol áll tőlem
a bulvár, de ideje kicsit megvilágítani a valóságot a képmutatásról, hazugságról,
talán kis vihart is kavarok, de miért ne tenném névtelenül. Azért jó érzés,
hogy lesznek olyanok, akik magukra ismernek, de nem szólhatnak.
Aki ismer, tudja, hogy s női nemet nagyra becsülöm és az
értelmet, intelligenciát a varázzsal kerestem világéletemben. Hogy nem mindig azt
találtam, lehet nem csak az én bűnöm.
Válásom után vagy 10 éve nagyon mélyen voltam lelkileg.
Annyira nem, mint most, de tré volt minden.
A templomba járó rajongótáboromból a konzervatív nénikék meg
sajnálkoztak. Géza visszasírja a házasságát, szegény, milyen jó ember, stb., tudták,
volna, hogy azért fáj a szívem, aki a beadott válóperem után, két nappal
elhagyott.
Megér ez a történet is egy misét, de ne rohanjunk. Szépen
sorban, most csak villantsunk. Mivel látták rajtam, hogy lelkileg összetörtem-akkor
tényleg először- annyira sajnáltak, hogy összedugták a jót és szépet akaró buksijukat
és kerítőnőkké varázsolódtak. Megtalálták számomra azt a harmincas, filigrán
szépséget, aki hozzám való. A szószólójuk elém állt és elmondta: „Géza, ez egy
nagyon rendes, becsületes, katolikus lány, akinek az erkölcsei fedhetetlenek, gyónni
jár, és szűzen megy férjhez.”
Megvallom, az utolsó kijelentés mély, visszatartó
szomorúsággal töltött el, de a társközvetítő kommandó még a randit is
lebeszélte számomra. Mikor a helyet, időpontot megkaptam, anyukám barátnője
elém állt és a következőket mondta: „G., ez a lány nagyon megérdemli a
boldogságot, így ha csak arra kellene, akkor kikaparom a szemed”.
Meg lettem fenyegetve. Miközben engem akkoriban „csak arra”
sem nagyon érdekeltek a nők, csak arra a párpercre. Fiatal voltam és bolond, utáltam
és gyűlöltem a világot, a nők hibáit pillanatokon belül kiszúrtam, de akkor még hazudtam
nekik pár perc örömért.
Megtörten mentem a randira, a matróna ultimátum, lankasztóan
hatott rám. Unottan, gurultam a Zöldház parkolójába, E. már várt. Lennonos körszemüvege,
ápolt haja, illata is közömbösen hatott rám. Sőt, egyelőre nagyon nem tetszett. Azt mondták
még szűz, és úgy tudom 31 éves…agyrém, mibe keveredtem. Kuszábbnál-kuszább gondolatok
jártak az agyamba, ezért egy közös éttermi vacsoránál többre véletlenül sem
gondoltam. Visegrádig beszélgettünk, éreztem, én jó vagyok, sok jót hallott
rólam, kicsit megnézem jobban, szeműjéhez-kusza fogai még aranyosak is.
Érdekesen csúnya. Mikor leültünk, előttem ment, már hátulról is néztem, mire
kihozták az étlapot, nem is volt olyan csúnya. Alkoholt még nem is ittam, de
egyre többet felejtettem rajta a szemem. Csak kellene…de csak arra…közben
eszembe jutott anyám barátnőjének szavai, már kitépett szemeim láttam a kezében. Mit
tehet ilyenkor egy magamfajta „becsületes lovag”, színt vallottam a desszert
előtt.
Elmondtam, hogy beteg a lelkem, senkit nem tudok szeretni.
E., csak faggatott, hogy tetszik-e személye nekem?
Huligán huszárvágás. Elmondtam, senkit nem tudok most szeretni, Ő
meg sokkal többet érdemel, én alkalmatlan vagyok a tartós kapcsolatra, kalandba
meg nem is mernék bocsátkozni. A 19-re lapot húztam és elmondtam, mit mondott
I. néni…mit csinálna velem, ha csak arra kellene...
-E. átnyúlt az asztalon, szép vallásos szemével szemembe
nézett és megsimogatta a kezemet.
„Majd nem mondjuk el nekik”
…
Kés, villa kiesett a kezemből, leplezni sem tudtam a meglepetésemet. Természetesen
E. annyira volt szűz, mint én. Vagy még annyira sem.
Folytatom…vagy folytatom?
Kovács Géza
2016. szeptember 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése