2014. augusztus 8., péntek

Valós matematika Cserép János véleményével


Cserép János a Szeretgom tulajdonosa, okos, művelt ember, agya vág, mint a penge, de néha Ő is hibázik, mikor mondataival kiadja magát.

Augusztus 6-án „Egy kis választási matematika” címmel írt egy érdekes cikket, amelyre szívem szerint csípőből válaszoltam volna, de még sem teszem, ennek több oka van.

Cserép János jó matekos, tud számolni, tisztában van a számokkal és értékükkel. Viszont nem lát annyira a mélybe, nem látja, hogy a számok miképpen képződnek és azt sem tudja egyes pártokban milyen szavazatokat befolyásoló helyi ellentétek feszülnek. Az önkormányzati választáson olyan dolgok megtörténhetnek, hogy a biztosra vett párt szavazatok, feleződnek, harmadolódnak! Erről én többet tudok most, de nem mondom. 
Még…

Ez lehet a jobb és baloldalon is, de ebbe egyelőre tényleg nem megyek bele, azt én is tudom, hogy a szalámi, a kormánypártnak jó. De azért szólnék, hogy elszólta János magát, hiszen Ő szerinte sem lesz itt narancssárga tarolás. A következőket írta:

„A Fidesznek elég 6 körzetet megnyernie, elég szavazata lehet a vesztes körzetekben a hiányzó két jelölt listáról való bejuttatására, nem igaz?”

Ez azt jelenti az én olvasatomban, hogy Tétényit látja Ő is győztesnek és egy olyan jövőt vázol, amiben 6, 7, 8 Fideszes esetleg lehet?


 János! Egyetértünk. Tétényi nyerhet simán ismét és a Fidesz nem 4 körzetet veszít el, de ezt hagyjuk a választókra! Azt érzem a városnak több, mint a fele nem kér a lejáratódott, helyi kormánypártból és nyájtereléséből!

Lehet, Esztergom, mégis összefogáspárti és példát mutatva-dacból- csapatot adna Tétényinek!?


Megjegyzés: A Szeretgom  tulajdonosa jelezte, hogy nem elszólása volt a leírt kijelentés, hanem határozott véleménye, ezért módosítottam. Elnézést kérek, hogy véleményét szubjektíven: elszólásnak gondoltam.
-Én bevallom, ha hibázok! 


Kovács Géza

2014. augusztus 8.




2 megjegyzés:

  1. Mi ezen az elszólás? Leírtam a cikkben, hogy ha van teljes összefogás, akkor mind a 10 körzetet vesztheti a fidesz.

    VálaszTörlés
  2. Címet módosítottam, megjegyzést tettem.

    VálaszTörlés