2015. április 12., vasárnap

Harcban a butasággal és a maffiával



 Miközben jellemtelen támadás sorozat ért, amit a butaság, elkeseredés és sötétség táplált, azért kőkeményen dolgoztunk több ügyben. A célkeresztet azért rakták rám gondolkodni képtelen emberek, mert egy általam szervezett, nemzetközi sportrendezvényen megjelent, Esztergom első embere. Feledték, hogy nem minden politika illetve felelőséggel tartozom, azért a közösségért, amit vezetek, felnőttekért és gyerekekért. Majd erre az ügyre is visszatérek részletesen, levéllel, stb., de vihart kavart Stámusz Andrea önkormányzati képviselővel tartott sajtótájékoztatóm is. Ez ügyben mondhatom, hogy a család akarata valósult meg, reméljük, hogy az elkövetkező demonstrációra Nyíri Attila önkormányzati képviselő is eljön, és akkor mindenki megérti, hogy a temetetlen múlt, se nem jobb, se nem bal, pártok felett álló ügy. 
 „Tisztelt Kovács Géza Úr!                                                                        
A mai nap az Esztergomi Belvárosi Temetőben- szűk családi körben- újratemettük Édesanyámat.
Senkinek sem kívánom azt, amelyet már több mint egy éve nekem és családomnak át kellett élnie.
Köszönettel és hálával tartozom a MI Esztergomiak-nak, akik igazam keresésében megértően és együtt-érzően segítettek.
Úgy érzem, hogy itt is meg kell köszönnöm azoknak a tevékenységét is , akik pártérdekeket és ellentéteket félretéve, ebben a szomorú helyzetben mellém álltak. Megköszönöm az Esztergomi Kegyeleti Kft.-nek, hogy Édesanyám végtisztességéhez mindenben segítséget nyújtott.
Tisztelt MI Esztergomiak!
Most, hogy Édesanyám földi maradványait koporsóba tudtam helyeztetni és ismét eltemettetni, kissé megnyugodtam, de soha el nem felejtem. A megnyugváshoz arra is szükség van,hogy az ilyen aljas bűncselekmény elkövetőit mielőbb megtalálják és az igazságszolgáltatás tegye a dolgát.
Tisztelettel:
Párdányi Miklós
az elhunyt fia”

 Párdányi család tovább harcol, az ügy a Komárom-Esztergom megyei Főügyészségen, úgy tudjuk, végre hathatós, eredményes nyomozati vizsgálat indulhat, MI is messzire jutottunk! Név szerint ismerjük a négyfős temetői bűnszövetkezetet és azt is, hogy ki irányította őket.
(Nekünk ez megy, akkor a hivatalos szervek is pillanatok alatt fel tudnák göngyölíteni ezt az ügyet! Most már talán a közvélemény nyomására, akarat is van.) Újabb kriptát fognak hamarosan kinyitni Esztergomban, sikerült megtudni, hogy a kriptás temetkezés volt a melegágya a visszaéléseknek, illetve amikor hozzátartozók nélküli illetve szegény emberek elföldelése történt. Talán nem véletlenül használtam az elföldelés szót!
Számtalan dolgot kell vizsgálni ez ügyben, információink szerint villanykazánnal fűtötték a helyiségeket, de a villanyóra ki volt kötve. Ezt az EON megerősítette 2012-ből. Erre az időre tehető a magánházaknál történő térkövezés, amit temetői munkások végeztek a város különböző pontjain munkaidőben. A számla visszaéléseket is egyre több tanú erősíti meg, ezt könnyebben elérhetővé tesszük a jövő héten, minden érintett és elszenvedő számára.    
Hamarosan demonstráció lesz, ezt kívánja az esztergomiak érdeke, emlékezete.
A halottaink tisztelete nem játék!
Soha el nem évülő fájdalom.

Kovács Géza
2015. április 12.
           

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése