2017. november 14., kedd

Hiányzott a köz, így a kérdések és a válaszok is!

                                       ( Fénykép: IGOM)
Dicséretes, hogy Esztergom önkormányzatának képviselő-testülete november 13-án (hétfőn) 17 órakor a Művelődési Ház színháztermében tartotta az önkormányzati  törvény szerint kötelező közmeghallgatását. Az már kevésbé, hogy nagyon kevesen tudtak róla vagy akik tudtak, azok közül is sokan elfordultak a közélettől.
Miért és mi vezetett ide, erre szeretnék szubjektív választ adni.
Az esztergomi polgárok részéről talán az ok a távolmaradásra, hogy sokszor nem kapnak választ, annál több mellébeszélést. Az előre felépített beszámoló és hivatalos hozzászólások a sikerekről szólnak,  a minden nagyon szép, minden nagyon jó, minden a legnagyobb rendbenkampányban belerondítok, megnézhetik magukat.
A sajátjaikat ilyenkor a mindenkori városvezetés természetesen mozgósítja, ők tudnak időben a közmeghallgatásról, védelmezőként  fel és alá kérdezőként részei a városi színháznak.
Kapunk felépített előadást, amiben az első 70 perc a polgármester asszonnyé, aki a főszereplő. Csodálatos vetítés, 3D, színes képek varázsol,a választópolgár beleszédül abba, hogy mennyire minden rendben Esztergomban.
Aki figyel, van beleérző képessége az lát és ért. Nézi a képviselők viselkedését, mimikáját, grimaszait, leolvassa a gondolataikat. Ma, az esztergomi testületben van Romanek Etelka legnagyobb ellenzéke, a saját pártjában. DE AZ IS LEHET, HOGY ROMANEK ETELKA AZ ELLENZÉK, hiszen ő van kisebbségben.  Felmorzsolták a szervezett városi ellenállást, pártok nincsenek helyben, az emberek magányos harcosok.  Így, aki olyat kérdez, ami közérdeklődésre számító, az szembe találhatja magát a véd-dac szövetséggel.
Én kérdeztem, érdemi választ nem kaptam. Nem kaptam választ a  Kovácsi lakótelep kispostájára ( Budai Nagy Antal ltp.), a hétvégi helyijárat közlekedésre, stb., stb...
Az intermodális csomóponthoz ennek a testületnek a polgármesteri válasz szerint, semmi köze, Romanek Etelka feledte, hogy a pártjuk volt többségben az előző ciklusban is, most is -2014-től-szabad kezet adtak a NIF-nek! A munkálatokra a Baross Gábor út átminősítésével ez a testület adott végső engedélyt! A szomorú, hogy az ITT ÉLŐKET, nem kérdezte és képviselte senki a Városházán!
Pozítivum, hogy a Magvető körforgalom a Barosson talán járható lesz egysávban még ebben az évben, de ez a NIF Zrt-n múlik, így várhatunk…
Hétfőn este hiányzott a köz, a kérdések és a válaszok is! Minden más rendben volt.

Kovács Géza

2017. November 14.

1 megjegyzés:

  1. Nem hallottam, meg valószinű, hogy nem lett volna értelme elmenni Már egy éve hiába kértük,az alpolgármestertől, hogy az Irinyi és Kölcsei utca között lévő garázs kijáratát murvával javítsák, mert
    tengelyig sárba merülünk.Igéreten kívül más nem történt.

    VálaszTörlés