2017. december 14., csütörtök

Helyijárat közlekedés a körzetünkben jobb lehet


A helyijárat közlekedés ügyében is szóltunk. Aki javaslatot tett felém, annak kérését leírtam, eljuttattam Szerencsés képviselő úrnak, aki továbbította az illetékesekhez.  Köszönjük!
Most már bízhatunk abban, hogy talán jobb lesz ez is.

Tisztelt Képviselő Úr! Összegyűjtöttem az itt élők javaslatát, próbáltam röviden, érthetően fogalmazni. Észrevételek: 1.) A Kovácsi lakótelepen élők sérelmezik, hogy hétvégén ( szombat, vasárnap), elsősorban akik 6-ra járnak dolgozni (nem kevesen vannak) , egyszerűen nem tudnak eljutni munkahelyükre. Alapvető szolgáltatásnak kellene lenni, mert sokan kénytelenek a munkaszüneti-napokon is dolgozni. 2.) Ezen kívül tisztelettel jeleznénk, hogy szombat, vasárnap 7 óra 25 és 8 óra 50 között nincs buszközlekedés Esztergom belvárosa felé. Kihasznált lenne a járat, ha a kettő időpont között lenne közlekedés. 3.) A Budapest felől érkezők, hétköznap és hétvégén is 19 óra után és előtt, nem 120 percenként szeretnének közlekedni. Az utolsó vonat indulásáig a közlekedést kifele illetve főleg nyáron 23 óráig a belváros felé a járat biztosítása Esztergom érdeke. Tisztelettel: Kovács Géza
2017. December 3.
2017. December 14.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése