2017. szeptember 25., hétfő

Döglött lovon

Nem szeretek hazugságban élni. Tudom, hallgatni kellene, de nem tehetem meg, hogy a fejemet én is a homokba dugjam és hallgassak. A Kubatov listán rég fent vagyok (és nem Kubatov börtönben-sic), a nevem mellett egy hatalmas mínuszjel, ahogy mindenkinek ebben az országban, aki nem azt látja és nem azt hallja, amit a vakvágányra került kormánypropaganda ránk hazudik.  Magyarországon újra hazudnak rendületlenül és a legjobban dühít, hogy pökhendi politikusok egyszerűen hülyének néznek. Mindent szépnek és jónak próbálnak beállítani, miközben a legelkeserítőbb, hogy mossák az agyakat a „minden nagyon szép,  minden nagyon jó” ferencjózsefes lózungokkal.  Nem igaz! Nézzünk körül, hogy Esztergomban az országgyűlési képviselőnk mire büszke, mivel hülyíti a választópolgárokat. A semmit, a rosszat állítja be haladásnak, dübörgő Kánaánnak.
A nyergesi Dr. Völner Pál oldaláról idéznék: 
"Az elmúlt négy évben javítottuk a közúti közlekedést, megkezdődött az Esztergom–Budapest-vasútvonal rekonstrukciója, munkahelyeket teremtettünk, beruházásokat vonzottunk a térségbe. A Vaszary Kolos Kórházban jelentős fejlesztések valósultak meg." ( Dr. Völner Pál)
Kezdjük a kórházzal. A gyermekosztály megszűnése után a szülészeti osztály is nagy veszélyben dolgozik, erről hallhatunk a helyi és országos médiában jelentek meg cikkek. Esztergomiként zavar , hogy orvost nehéz találni a kórházunkban, a szeptemberi tények a tájékoztató képében. Tovább így fejlődünk, akkor egyszerűen megszűnik városunkban az elérhető orvosi szakellátás. 
                                            


Most szeretném leszögezni, hogy nem vagyok balos, komcsi, liberális, de aki ezt látja és átéli, az beláthatja, hogy valami nagyon nem stimmel. Valóban az üres stadionok építése helyett, most már valamit tenni is kellene az egészségügyért. Orbáni populizmusra a tények bemutatása nem demagógia.  Nézzük tovább, mi az ami szép és jó Dr. Völner szerint:
                                                           
Büszke a vasútjára, az épített közutakra,  a haladásra és a mobilitásra ami olyan csodálatos perspektívákat nyitott meg előttük, hogy az élvezettől alig várjuk a további jó munkát. Állapítsuk meg, hogy tragédia minden, Esztergom-Budapest vasút hiába az aranyvonat, kiszámíthatatlan, sokszor csak három napi hideg élelemmel és nyugtatókkal használható.  Elkeseredésükbe az utasok meghívták a facebook csoportjukba  Dr. Völnert, aki még természetesen nem szólalt meg. https://www.facebook.com/groups/10esutcsoport/
Hering nevelde:
Hétfő autóval Budapest felé:
Választópolgárként az a bajom, hogy a tényeket nem hallom vissza Dr. Völnertől. Engem az esztergomit ne hülyítsen, akkor akarja a szavazatomat, ha azt látom az oldalán, amit mi, mindennap átélünk.
Nem kell a rózsaszín sikerpropaganda, mikor Esztergom városában sem lehet lassan közlekedni, mert mindenbe belekezdenek, de abba is hagyják.
Az esztergomiaknak, dorogiaknak, a térségünkben lakóknak egyben a gyomra, ha helyi vagy távolsági közlekedés eszükbe jut, de még mindig ömlik ránk, hogy mennyit tesz értünk a választott képviselőink. Kedves Dr. Völner Pál!
Orbán Viktor dakota szavaival szólva... egyszer le kell szállni a magas lóról: 
" Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla!


Kovács Géza 
2017. Szeptember 25. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése