2014. november 20., csütörtök

Tanú „Élőben” Esztergomból



Szégyen az esztergomi testület és a körítése is. Úgy kezdődött megjöttek Esztergom-kertvárosból Romanek Etelka rejtett erőforrásai, tartalékai, akik magától értetődően, mintha a legtermészetesebb lenne, autóval felálltak a fűre, kilógva a járdára a kapubejáratnál. Nem szól nekik senki, sem az új biztonsági szolgálat, sem Bodrogai, senki, nekik már mindent lehet. Az ember köpni-nyelni nem tud, meg kell szokni, 2014, november 19., az első Rendkívüli Testületi ülés Esztergomban.
Nyílt üléssel kezdtek, de bemenni nem lehetett, csak akkor, ha bizottsági tag vagy meghívott vendég voltál. Esetleg Fideszes, Romanek erre utasította embereit.
Az ajtóban az egyik utasított „polgárőrt”megismerem, régebben, pár hónapja, még nem volt az. Meggyes embere volt, arról híresült el, hogy engedélynélküli hangfelvételeket készített a Széchenyi téren, az esztergomi piacon: ki-mit beszél, ki veszi szájára a Steindl-frakciót, az esztergomi Fideszt.
 „Szép új világunkban”, ilyen ember nem enged be az ülésterembe sorstársaimmal együtt, persze susmus után a Fideszesek bemehettek. Miután elküldtem őket oda, ahová valók és Nyíri képviselő segítségünkre sietett azért valahogy megoldottuk a bejutást.
Megdöbbentő módon a sajtó képviselőinek sem adtak bent helyet, vagyis ez így nem igaz, mert az élőben már nem közvetítő (!) helyi kormánypárti TV-k (mindkettő), a kiválasztott újságírók bent voltak. Internet közvetítésre nem volt lehetőség, mert véletlenül nem működött.
Pillanatok alatt átlátjuk, ez a polgármesterség nem Romanek Etelkának való. Egyszerűen nem rátermett. Értem, hogy nem megy, de az aljegyzőnek nem az a dolga, hogy a polgármester helyett (!) felolvassa a napirendet. Abban a pillanatban, hogy nem felolvasni kell az előre leírtat, zavar támad, ez meg is történt, sok kérdésre nem kaptunk választ.
Megdöbbentő módon a Fidesz szavazógép rendszerre eltörölte az interpellációt (!), akinek kérdése van, az 2 nappal az ülés előtt írásban (!), jelezheti a hivatal felé, és vagy kap választ vagy nem.
Jegyezzük csak a neveket: a Romanek, Erős, Sasvári, Bánhidy, Alberti, Tordainé, Szerencsés, Eck, Tóth, Sztojka, szavazógép-testület, akkor is leszavazott mindent, amikor még nem ismerték a módosító indítványt!
Nekem a Bacsó film a Tanú jutott az eszembe: „Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet”. Mondta Pelikán József, a gátőr, miközben azt is megszavazták, amiről nem tudták, hogy mi, hiszen Nyíri Attila módosító indítványa el sem hangzott. Kínunkban nevettünk, mikor megismételték a szavazást, ám az eredmény változatlan maradt. December 15-én közmeghallgatást tartanak, ugyanis Romanek Etelka véleménye szerint az előző testület elmulasztotta. Ez nem felel meg a valóságnak, minden éves kötelességének tesz eleget ezen a napon a testület.
Megalakultak a bizottságok, Fidesz féle bizottságok, 100%-ban pártbizottságok, sok meggyes emberrel! Még a látszattal sem törődtek. Visszatérőben minden szinten a meggyes korszak, 94-ről 109-re emelték első körben a városházi dolgozók számát, 3 csókos tanácsadó érkezik Romanek mellé Budapestről! Csak reménykedhetünk, hogy ügyvédekre nem a feljelentések miatt van szükség, amit ellenünk tesznek!
Romanek Etelka korábbi hangzatos "együttműködünk" kijelentése valahogy értelmét vesztette miután egyetlen ellenzéki párt által jelölt külsős bizottsági tagot sem delegáltak a bizottságokba. A "csak a Fidesz" választási szlogent itt is következetesen betartották, azaz csak a Fidesz delegálhatott! Ráadásul, ne feledjük, volt idő, amikor azok is bizottságba kerülhettek, akiknek választási eredménye vagy munkája indokolta.
Ez így: egypártrendszerű pártbizottság! 50-es évek.
Nekem felfordult ettől a gazemberségtől a gyomrom, ezért távozom. Megint tanú lettem. Élőben.

Kovács Géza
2014. november 20.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése