Esztergom régen más volt. A Széchenyi téren megmaradt a hó és lehetett húzni a szánkót. A feldíszített fenyőfák csillogtak, Apám mesevilágban utaztatott 1975-ben, élveztem hátul kapaszkodva, hogy siklik a friss hóban a ródli. Csillogott minden Karácsony után, a Petőfi Sándor mozi és Bisztró előtt trombitát, álarcokat és minden csudát árultak újévre. A mostani OTP helyén autóparkoló volt, ahonnan figyelmetlenül, nagyobb lendülettel tolatott ki kombi zsigulijával egy beforralt-borozott fővárosi árus, így elütött. Apám feltépte az ajtót, üvöltött a vezetőre, "fékezz te állat", de akkor már borult a szán, leestem, félelmetesen közeledtek az autó kerekei, amelyek az utolsó pillanatban álltak meg.
Látom, hogy apám szitkozódik, miután megállította a kocsit hozzám rohan és felkap a hóból, mert keservesen sírok. Sérüléseimet keresi és fenyíti az ittas embert, hogy ha valami bajom lesz, készüljön a legrosszabbra...
Más világ volt, amit nem sírok vissza, de volt orvosi ügyelet esztergomi orvosokkal és még gyermekorvos is akadt. Édesapámat erősnek láttam, aki megmentett, kiállt értem és ezt nem az érzelmeim egyvelege mondja.
Apám 2018. július 22-én vasárnap nagyon rosszul érzi magát és felkeresi az esztergomi ügyeletet. Olyat érez, mint soha, sajnos nem vagyok itthon, így csak anyukám és húgom tudja elkísérni. Az ambuláns lap szerint egy olyan doktornő kezeli félre, aki 1975-ben végzett Csehszlovákiában. ( Igaz, anyám utólag nem ismeri fel fényképről! Vagy 30 évvel fiatalabb, aki apámat "vizsgálja" és a hajszín is más.)
Apám mellkasi és szúrófájdalmait idegbecsípődésnek látja ránézésre, szív-tüdő problémákat nem is keres, nem végez EKG-t, nem küldi tovább, nincs vérvétel, nincs megfigyelés, semmi nincs, csak fájdalomcsillapító injekciók az idegbecsípődésre, mert röntgenszemű pszichológus az ismeretlen kókler, akit egy nonprofit cég hoz Esztergomba sok-sok vállalkozási millióért! Hiába mondja apám, nem zárja ki a súlyos lehetőségeket az ismeretlen "orvos", hanem a halálfélelemben lévő apámat megnyugtatja.
Apám másnap az "orvosi" javallatot betartja, felkeresné háziorvosát reggel, de nem jut el odáig. Szerencsétlen körülmények között áll le a szíve, az orvosi rendelőtől 50 méterre egy padon végzi, miközben a körzeti orvosa újjáélesztés közben 23 percig vár a mentőre, a mentőben lévő szívgyógyszerre...
Apám nem volt 2018. július 22-ig szívbeteg. Jobb erőben és egészségesebb volt kortársainál. Sok-sok év volt benne, akármit akarnak a képünkbe hazudni, akik ismerték, barátok, ismerősök, az esztergomiak ezt tudják, tanúsíthatják!
Az ügyeletet biztosító cég nem tudja bizonyítani, hogy apám, ha protokoll szerinti alapellátást kap- megjegyzem 1962-től fizette a TB-t- nem élne! Nem tudják megmagyarázni, miért nem segítettek az orvosi esküjük szerint!
Lehet majd itt jogászkodni, meg próbálni elsikálni az ügyet, magyarázkodni korrupt orvosszakértőkkel, mellébeszélni, hogy miért más dolgozik a közel 70 éves doktornő praxisával, de jelzem, ha nem lesz igazságszolgáltatás, azt kell tennem, amit apám tett értem 1975-ben!
Nem csak apámnak tartozom ezzel, hanem annak az országnak, településnek, ahol élek! Senki nem járhat úgy a jövőben, mint apám!
...
Ez nem fenyegetés, hanem önvédelem!
1975-ben, ha az orvos hibázott, felelt érte! A rendőrség nem szőnyeg alá próbált söpörni ügyeket, hanem botrányos ügyekben, ha kellett, vádat emelt! Ott ült a vádlottak padján, bárki tett az emberi élet ellen! Mert az volt a legdrágább.
Aki vagy akik apám haláláért felelősek, imádkozzanak, hogy legyenek vádlottak!
Nekik is az a legjobb. Magyarország meg a megtisztulás helyes útjára léphet! Ahol újra az emberi élet a legdrágább.
Reményeim szerint harcunkban az igazságért sokan állnak mellénk, mert jövőnk országunkban csak így lehet.
...
Köszönettel:
Kovács Géza
2018. Augusztus 8.
