2014. november 7., péntek

Totális morális válság Magyarországon



A legforróbb hely a pokolban azoknak van lefoglalva, akik az erkölcsi válság idején megőrizték semlegességüket. / Dante Alighieri /
 Túlélni. A magyart ez mozgatja évtizedek óta. Mikor törték meg gerincét, nem lehet tudni, de széthúzó, összefogni képtelen lett nemzetünk. A mindentől elforduló legnagyobb rész a fejét a homokba dugja, nem törődik semmivel. „Semlegességét és lojalitását” vagy azzal fejezi ki, hogy támogatja mindig reménykedve-valamit várva- az aktuális pártkormányt vagy semmiféle ideológia nélkül nem áll sehová.
Magyarország totális morális válságban van, Esztergom talán-ismét- a legnagyobb, gyomorforgató ganéjban.   

Esztergom polgárai „erkölcsösen és etikusan” visszaszavazták azt a pártot, amelyik tönkretette, kifosztotta városunkat. Nem kell a hülye duma, hogy az „Meggyes volt meg bandája”, hiszen a pajszeros ma is Fideszes, a „banda” meg ott ült szerdán újra a lovagteremben. Mi esztergomiak elindultuk egy úton, aztán szemen köptük magunkat! Hiszen nem csak a mecénások, a haszonélvezők voltak jelen a várban, akik 2010 előtt gyarapodtak, de megjelentek újra éhesen, akik 2010-2014 között Tétényi Éva és Esztergom ellen tettek. Az volt a feladatuk: minél rosszabb legyen, hogy a semmiféle ideológia nélkülieknek törjön meg a gerincük, otthon maradjanak. Elérték céljukat, a városi antikommunistákat meg átverték. A helyi kormánypárt soraikban több volt MSZMP-s, az alpolgármestert is onnan választották, visszatért az úgynevezett átkos idők. Nem gondoltam, hogy a történelem ilyen hamar ismétli önmagát. Körülbelül annyi beleszólásunk sem lesz az ügyekbe, mint az egypártrendszer idején volt. Dejavu, minden szinten.       
A gyalu beindult, hull a forgács. Érzéketlenül gyalulnak, mentek a portások, jött a biztonsági cég, Budapestről irányított zárcsere, új bútorok, szőnyegek, kávéfőző és még csak most kezdődik a pazarló szemfényvesztés. Cirkusz kell az erkölcsi válságban lévő népnek. A Bikini zenekar már ingyen bulira hangol, a cirkuszt a pofánkba kapjuk, hogy ők továbbra is garázdálkodhassanak. A Strigonium „ingyen” adja újra a teret.

A NAV elnöke azért valaki. Most már biztos, hogy ő ki van tiltva az USA-ból. Higgye el mindenki, nem kamu ez az ügy, olyan adó visszaélések vannak Magyarországon, elsősorban az élelmiszer piacon, ami példátlan. Hihető, hogy a politikai elit ebben a korrupcióban is nyakig benne van, hiszen költekezésük, gyarapodásuk olyan látványosan példátlan, amire nincsen semmilyen magyarázat. A NAV-nak kellene börtönbe juttatnia a milliárdossá vált politikusokat, de ők valamiért, semmit nem tesznek. Magyarországon 1990-től véleményem szerint több száz politikust lehetne bebörtönözni, de nem tesz semmit a kormány, hiszen ők a legjobban érintettek!     

Totális morális válság van Magyarországon, a helyi kishallal: Meggyessel sem történt semmi, hallgat a mély, az állampolgároktól minden igazságtalan, népnyúzó törvény betartását elvárják, piszlicsáré ügyek miatt meghurcolják őket. Egyre több ember öngyilkos lesz, belehalnak a gyógyszerhiányba, a kilakoltatásba, a sok olcsó, méreggel teli ételtől megbetegednek, hogy kiszolgálják a gyógyszermaffiát a körforgó, ismétlődő fogyasztásukkal. A munkanélküliségtől, az éhezéstől, a levegőben terjengő szennyeződéstől nem véd az élősködő lobbi, gazemberségünknek köszönhető, hogy a pénz ma a lelkiismeret.
Totális a morális válság, de csak addig, amíg hagyjuk. Ne adjuk fel. Mondtam: a történelem újra írja a jelent.
Ezért van remény, figyeljük a jeleket.

Kovács Géza
2014. november 7.

1 megjegyzés:

  1. Magyarországon nem csak morális válság van, hanem erkölcsi és szellemi leépülés is! Hiszen a jól képzett munkaerő elhagyja az országot külföldre menve, ahol aztán a szakképesítéséhez megfelelő bért kap, itthon meg szapulja szidja őket az irigy többség, hogy "mé nem dogoznak azok is 66.000 forinté?!?!?"
    A másik ez a csürhévé laposodott Fidesz, az élén a diktátor Viktorral. Mindent ellopnak, amit lehet és ráadásul már nem titkolják, mint az eszement holokauszt mániás Gyurcsány.
    Amilyen az ország vezetősége, olyan a nép is :(

    VálaszTörlés