2014. november 19., szerda

Menni vagy nem menni? (Vitaanyag)

A paranoia eluralkodott nem csak az úgynevezett nemzeti oldalon, de a szurkolói társadalmunkon is. A CSAK a Fideszesek a kezükben lévő eszközökkel, olyan agymosást hajtottak végre az elmúlt években, amelynek jelei brutális erővel mutatkoznak, fájóan, húsbavágóan visszatükröződnek. Sulykolják az agyakba, hogy kommunista mindenki, aki nem fideszes, miközben feledjük azt, hogy aljabűnözőként tekintenek ránk! A társadalmat, kormányzati propagandával állítják velünk szembe, hazugságaiknak köszönhetjük, hogy elsőszámú közellenségek lettünk. A Fidesz állítólagos jobboldali politikai képződmény, akik velünk stadionból kiszorító osztályharcot vív. Ha ők a polgári réteg, mi csak a lumpen prolik lehetünk, ebből következik a saját hívőtagozatuk, fanklubjuk előtt, a futballszurkolókat is előszeretettel komcsizzák! Jó, ha ezzel azok tisztában vannak, akik most komcsiznak, meg bayerzsocásan párt propagandából Majdant emlegetnek! USA be akarna minket dönteni, az megvalósulna, de nem ez a helyzet. Mikor azt gondolják sokan, itt két oldal van: a jobb meg a bal, USA meg Oroszország, hatalmasat tévednek. A Fideszben több a volt kommunista, előző rendszer haszonélvezője, mint az összes magyar pártban! Félrevezetnek, megtévesztenek mindenkit a szerepjátszó- szalámizók. Az árokásók, minket felszámolni akarók főnöke Orbán Viktor, aki vezeti a Csányi, Kubatov, Hemingway féle pökhendi, szurkolóellenes triót.
Egyértelmű, hogy a jelentéktelenné vált baloldali pártok szeretnének épülni a helyzetből, de a tény az, hogy hétfőn az utcán, a kormánynak és az ellenzéknek az ellenzéke volt. 
A provokátorok, liberálisok, bohócok, pártkatonák is kint voltak, volt ahol mikrofont kaptak, gondolok pl. a CCCP-s feliratú faszkalap leninfiúra –vagy kislányra- a Che zászlós eltévelyedettekre, vagy Kunhalmi Ágnesre, aki EU-s zászlóval csápol, mintha kötelező lenne. De megkapta a magáét az oldalán, mikor azt írták neki: „Kedves képviselő asszony! Ez a buli nem Önről és Önökről szól. Tájékoztatom, ha még nem vette észre, hogy ezt az Önhöz és más MSZP-s megélhetési megélhetési politikusok elzavarásáról szól. Tehát úgy mosolyogjon és tündököljön a tüntetésen.”  Baj van Magyarországon és hiszem, hogy a demonstrálok minimum 70%-a nem komcsi és liberális, hanem a joggal felháborodott, megnyomorított NÉP mozgolódik. Vidéken biztosan.
A szónokok az elmúlt 25 év hazugságáról beszélnek, arról, hogy az összes párt menjen a picsába. Tetszik érteni? Az összes! Tudom, hogy sajnos a szurkolók között is sokan élnek a pártokból vagy csak hisznek, drukkolnak, pl. a Fidesznek, Jobbiknak, de ez most többről szól!
Ki kell mondani: Magyarországon akkor lehet rendszerváltás, ha az utolsó volt állampárti képződménye a Fidesz is bevégzi. A szurkolói társadalmunknak az utcán lenne a helye, nem a monitor előtt. Nem közösködve a provokátor vörös párti provokátorokkal, de igenis a NÉP-et magunk mellé állítva a hangunkat kellene hallatni.  Egységbe szerveződve, folytatni kellene a szabadságharcunkat, amit 2006-ban elkezdtünk! Vagy azt gondoljuk, hogy a Fidesz parlamenti győzelmével és a Jobbik Parlamentbe kerülésével eljött a Kánaán, győztünk? Csak minket elárulókra, belőlünk épülőkre emlékezek.
 Menni vagy nem menni? Ez itt a kérdés. Meggyőződésem a kormányig érő korrupciók, a mutyik, a kiskirályok mocskosságai miatt mozdulni kell. Hozzuk a zászlainkat, de cselekedjünk, állítsuk magunk mellé azokat, akik komolyan gondolják, hogy Magyarországon gyökeres változások kellenek!
Takarodjon mind!


Kovács Géza
2014. november 18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése