2014. december 17., szerda

Nagy Várostakarítók helyett nagy káosz

Elbúcsúztak a Nagy Várostakarítók, látszik is Esztergomon.

Az új seprű nem, hogy nem jól seper, egyelőre szerintem sehogy. Romanek Etelka hívei, szavazói nem ragadtak seprűt, lapátot és nem vették át azt a feladatot, amit eddig elsősorban lelkesedésből végeztek összefogva az esztergomiak. Az oka egyszerű volt: magunkénak éreztük városunkat! Szalámis fortéllyal számmisztikailag legyőztek minket, ezért ideje, hogy azok bizonyítsanak, akik eddig nem jártak a munkában élen vagy egyszerűen sumákoltak. A hívőtagozattá átalakult polgári körök szemeteszsákot ragadhatnának a következők miatt:
A Fidesz iroda előtt elmondtam a közfelháborodás napján, hogy Esztergom cigányútra lépett politikai okok miatt. Első-számú szövetségessé nőtték ki magukat Magyarország rejtett erőtartalékai. Romanek Etelkáék erőteljes, látható pozitív diszkriminációja kontraszelekció révén negatívat fog szülni. Az ózdi szindróma nálunk, lassabban fog jelentkezni, de biztos vagyok benne, hogy a következő voksolásnál választást eldöntő lesz.
 A takarítást megkapták közpénzből decemberben a romák, fehér magyart csak mutatóba vettek fel közmunkára, így rossz a dolgozni akarók aránya. A munka áll, alig tevékenykedik valaki. A vasútállomás Bem parkjában múlt hétfőn 12-15 roma kezdte a munkát. Körülbelül 30 métert haladtak 4 óra alatt, aztán abba hagyták a takarítást. Másnap 8-an, harmadnap 4-en jelentek meg munkakezdésre, de akik jöttek, azok is a padokon ültek, szemeteltek (!), mobiloztak. Így teltek a napok, a munka ott tartott, mint hétfőn. Sehol. Egyik Budai lakótelepen élő választópolgárunk, aki nem bírta ablakából nézni ezt a semmittevést, szólt a lépcsőházban lakó önkormányzati Fideszes képviselőnek, aki Esztergom-kertvárosban szerzett mandátumot.
Hatása volt, megint megjelentek teljes létszámban a „munkások”, eljutottak a park feléig két nap alatt. A hét-közepére ismét lazult a fegyelem, megint ott tartunk, ahol a múlt hét közepén.
Nem jó ez így. Ezt a parkot 12-15-en, egy nap alatt tettük régen rendbe. Most meg az ember a fehér hóleplet várja, hogy a kosz, szemét átmenetileg eltűnjön. Pozitív diszkrimináció nélkül Esztergom tisztább, élhetőbb és szebb lenne!
...
-Nem?

Kovács Géza
2014. december 17.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése