2014. december 26., péntek

Miért pont Gárdonyi?



"Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon. S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele. S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát.”
(Gárdonyi Géza- Hosszúhajú veszedelem 408. oldal)  
                                                              
2006-ig megvallom 3-4 könyvet olvastam Gárdonyi Gézától. A negyediket talán le is raktam, nem értem a végére, nem éreztem fiatalon enyémnek az írásokat. Szívemnek kedves ( legkedvesebb) lány ajándékba adta az „Isten rabjait”, amit én az autóm csomagtartójába dobtam, fontosabbnak tartottam elolvasásánál bármit, pedig míg mellettem volt, akkor kellett volna elolvasnom. Kellett hozzá a fájdalom a „tehetetlen vágyak” és hogy ne legyen mellettem. Ekkor zárkóztam be először, „megtaláltam Isten rabjait” nekem dedikálva. Elolvastam. Beleszerettem, vagyis nem is szerettem ki belőle. Sodródtam, a sorok közt a szemek újabb és újabb Gárdonyi könyveket kényszeríttettek a kezembe. A sorok közül nézett vissza Gárdonyin keresztül az életem. Beleszerelmesedtem. Azt vettem észre egyre kevesebb van, amit nem olvastam, a rádióban két-három mondatból tudtam, melyik regényének rádiós változata megy, a lelkem gyógyult és épült.
Régebben védtem már Gárdonyit, nem volt ő nőgyűlölő, csak ismerte a nőket. Gárdonyi 1885. október 28-án Győrben lépett házasságra Csányi Máriával, a dabronyi római katolikus plébános, Muraközy József törvénytelen tizenhat éves leányával. Ebből ma nem építenek nagy hírt, de ez az igazság. Fiatal (16 éves), de nem naiv lányt vett nőül Gárdonyi, aki más férfi karjában kereste a boldogságot. Aztán mindig visszament Gárdonyihoz, a kilenc hónapja nős író, ezt írta naplójába: „Ennek a házasságnak vagy válás vagy gyilkosság lesz a vége.”Gárdonyi sem menthető fel a felelősség alól, személyiségéből kiindulva elképzelhető, hogy túl magas követelményeket állított ifjú arája elé, s a befelé forduló, elmélyült író egyenrangú szellemi-lelki társ helyett csupán egy a kamaszkora végén járó, szórakozni vágyó fiatal leánykát talált az oldalán. Házasságuk végül 1892 júliusában különválással végződött. Gárdonyi nem találta a helyét, Budapest taszította, ahogy jobb vagy baloldali szekértáborokba állás is. Maga útját szerette volna járni, kereste a szabadságot. Rosszallóan szemlélte az 1896-os millenniumi előkészületeket és ünnepségeket övező „önáltató mámort”, undorodott a képmutatástól, a hazai közélet és közállapotok alakulása kiábrándította.
Egri remete lett, két nagy fiával és megözvegyült édesanyjával költőzik Egerbe. Lett volna lehetősége megbecsült életre Budapesten, Győrben, Pápán, de Dobó városát választotta. Nem lett nőgyűlölő, hiába mondták róla. Rosszul sikerült házassága után, az 1890-es években előbb rövid ideig Feszty Árpád, Margit (Masa) nevű nevelt leánya, majd hat éven keresztül Szarvassy Margit tanítónő iránt táplált gyengéd érzelmeket. Fesztyék visszautasították leánykérését, utóbbi szerelme pedig nem teljesült be, eleinte az író tartózkodó magatartása miatt, majd – miután már Margit hajlott volna a házasságra – Gárdonyi rendezetlen családi állapotára hivatkozva tért ki a leánykérés elől. Egerbe költözése után Gárdonyit közel két évtizeden keresztül fűzte jobbára plátói kapcsolat a férjét és a férje által biztosított egzisztenciát elhagyó Mátékovicsné Tóth Ilonához – ahogy az író nevezte: Milához –, aki a haláláig hű lelki társa és betegágyában gondozója volt. Számára Mila testesítette meg a női eszményt, akinek törékeny alakja és már-már éterien tiszta lelke rendre megjelenik Gárdonyi prózai műveiben (az Isten rabjai Margitja, Ida regénye stb.) és kései verseiben egyaránt.
Gárdonyinak nem csak írásai, de élete is szimpatikus. Azonosulni tudok vele, kedvencem a Hosszúhajú veszedelem. Mindenkinek ajánlom szeretettel. Tizenkét agglegény meséli szilveszterkor miképpen menekült a "hosszúhajú veszedelem" elől - s élhet "boldog" agglegénysorban. Az elbeszélések főszereplőiről kiderül, hogy tulajdonképpen nem is mindig olyan "veszedelmesek", mint amilyennek hirdetik őket, bár vannak közöttük önző, számító vagy egyéb, nem éppen kellemes tulajdonsággal rendelkező emberek is. Az agglegénység oka pedig legtöbbször nem is a "veszedelem " elől való menekülés, hanem azok a társadalmi konvenciók, melyek igen gyakran beleszólnak minden ember életébe.
Ahogy írásom elején leszögeztem: az elbeszélések bizonyítják, hogy a "nőgyűlölő" Gárdonyi jól ismerte a "szépnemet".

Ezért itt a pont. Gárdonyi.

Kovács Géza
2014. december 26.

1 megjegyzés:

  1. Sérülést és fájdalmat okoztam, amikor nagy probléma merült fel a házasságomban hét hónappal ezelőtt, köztem és a férjem között. annyira szörnyű, hogy bírósághoz fordította az ügyet válás céljából. Azt mondta, hogy soha többé nem akar velem maradni, és többé nem szeret. Tehát becsomagolta a házból, és engem és a gyerekeimet komoly fájdalmaknak vetette alá. Megpróbáltam minden lehetőséget, hogy visszakerüljek egy csomó koldulás után, de minden haszontalan volt, és megerősítette, hogy döntését meghozta, és soha többé nem akar látni engem. Tehát egy este, amikor visszatértem a munkából, találkoztam egy régi barátommal, aki megkérdezte a férjemről. Tehát mindent elmagyaráztam neki, így azt mondta, hogy az egyetlen módja annak, hogy visszaszerezzem a férjem, az a DrIgbinovia nevű helyesírási szavazat meglátogatása, mert ez valóban neki is működött. Tehát soha nem hittem a helyesírásban, de nem volt más választásom, mint követni az ő tanácsát. Aztán megadta nekem az általam meglátogatott helyesírási e-mail címet: doctorigbinovia93@gmail.com. Tehát másnap reggel e-mailt küldtem a megadott címre, és a helyesírási követelmények biztosítják, hogy a férjemet két nap múlva vissza fogom hozni. Milyen fantasztikus nyilatkozat !! Soha nem gondoltam, hogy beszélt velem és mindent elmondott nekem. Aztán másnap reggel, oly meglepően, hogy a férjem, aki nem hívott fel az elmúlt 7 hónapban, felhívott, hogy bejelentse, hogy visszatér. Milyen csodálatos!! Tehát az volt, hogy ugyanazon a napon visszatért nagy szeretettel és örömmel, és elnézést kért a hibáért és a fájdalomért, amelyet nekem és gyermekeinknek okozott. A nap óta a kapcsolataink erősebbek voltak, mint korábban, DrIgbinovia segítségével. Tehát konzultálunk veled, ha bármilyen probléma merül fel vele a kapcsolatfelvétel során, 100% -os garanciát adom, hogy ő segít, és hívja, vagy adja hozzá a Whats-app-on: +2348144480786, nagyon nagy köszönet Drigbinovia-nak ..!

    VálaszTörlés