2014. március 18., kedd

Kiss-Rigó dalos pacsirtái




Megmondom őszintén az a bajom az esztergomi közösséggel, hogy elvárják tőlem a meg nem alkuvás nélküli küzdelmet, aztán megveregetik a vállamat, vagy megszorítják a kezemet: ez az, ügyes vagy, jó voltál. Ismeretlenül: „Kovács Úr, maga képviseli az igazságot”, meg jön a többi szép szóvirág, amelyből mázsaszámra kapok, kaptam.
 Ezt én (elnézést) leszarom, mert nem ez a kiállás. Ott kellett volna lenni a pereimen, meg valóságban kiállni mellettem, elvégre elsősorban Esztergomért harcolok, nem magamért!
Esztergomi polgárként, megint olyan témát veszek sérelmeim ellenére elő, amiről beszélni kell, mert nem teszi senki. A mai témám: a katolikus egyház ráhatása az esztergomi választásokra. Véleményem szerint, ez másodlagos most tavasszal, teljesen mindegy április 6-ára mit mondanak, mit hirdetnek ki, mert ez –sajnos-egy lefutott meccs.
Jobban izgat viszont az önkormányzati választás, ahol a városunk ellenségeire koncentrálok. Nem csak az új helyi MSZP szélsőséges elnök /esztergomi Fidesz tartalék/ jut ilyenkor az eszembe, hanem a katolikus egyház előretolt ékei. Sokkal kevesebb katolikus pap politizált hithűen mit gondolnánk, de azért tették a pártért a dolgukat. Közülük is a prímet, Meggyes Tamás maximális támogatója Kiss-Rigó László vitte. Érhetetlen volt akkoriban (nekem érthető), miért állt Kiss-Rigó-Meggyes mögé, de azóta Meggyes megbukott, a kerek-templom papja meg szeged-csanád megyés püspöke lett! Kiss-Rigó mindig Meggyes ellen volt, aztán Meggyesnek jó kapcsolatai lettek a Nemzetbiztonsági Bizottsággal, az UD Zrt.-vel, egy-időben Ungvári Krisztián ( Political Capital) ügynök pert veszített Kiss-Rigó ellen. Sőt, érdekes módon a Jobbik szerkesztésű Kurucinfó (!) is -kiállt Kiss-Rigó mellett. Meggyest 2009-ig nem támadó honlap, engem meg vágott, persze utaltak nekik Esztergomból baksist bőven, elég a Tomcat (Polgár Tamás) nyilatkozatára gondolni.
Visszatérve Kiss-Rigóra, biztos vagyok, hogy most pár embert megint az esztergomi hatalomban bent akar tartani. Meggyes Tamást viszont nem, akinek a kezében, érdekes dolgok lehetnek.
Kiss-Rigó önálló elképzelésével, lobbijával, egy újabb Fidesz városi frontot nyitott. Vajon kik lesznek az ő dalos pacsirtái? Élesedik a helyzet, nem tudni, mikor kerül nyilvánosságra igazán komoly anyag, ki kerül ki a céltáblára!

Kovács Géza

2014. Március 18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése