2014. március 27., csütörtök

Kedves Választópolgár, Sorstársaim, Magyarok!





Nem célom elvenni senkinek a kedvét a voksolástól, nem szándékom befolyásolni a vak buzgó hitet, csak őszinte gondolkodásra szeretnék kérni mindenkit.
Lehet, leírt soraim után, azt mondják, hogy újra közösség ellen izgatok- megindokolják a vádemelést a csendes, békés többség védelmében-de minden kockázatot vállalnom kell. Igazság kimondása nélkül nincs jövő és Orwell hasonlata soha nem volt olyan aktuális, mint 2014. márciusában:
„Az egyetemes hazugság korában igazat mondani, forradalmi tett!”
-Az elmúlt 4 évet elemezve azt kell mondanom, az folytatódott, mint 2006-2010 között. Lényeges, az emberek életminőségét döntően befolyásoló esemény nem történt, az ország gazdasági helyzete, akármit mondanak, nem javult! Magyarország csöbörből-vödörbe került, csak most piros-fehér-zöld zászló alatt mossák az agyad pl. rezsicsökkentéssel, kamu sikerekkel, közben a nemzet a szakadék fele rohan, miközben ki lopják a szemed a gátlástalanok. ( Fél millió magyar a fiatalabb korosztályból külföldön dolgozik!)
Magyarország Orbán demokratúrájában „Csák Máték”” országa lett. Futballstadionok VIP páholyából, helyi kiskirályok siserahadából nőttek ki milliárdos, képzetlen gázszerelők, autószerelők, pattogatott kukoricaárusok. Ezeknek a szolgalelkűeknek csak a narancssárga, naranccsal díszített cicomás tükör előtt papagájként, elvtelenül ismételni kellett: szép vagy királyom. Ennyi elég volt a vályúhoz kerüléshez, amivel megnyílt a „mennyek kapuja” a boldoguláshoz. A Fidesz-KDNP tiszta MSZMP. Kádár rendszerét sem a téves eszmében hívő puritán vöröscsillagosok tették tönkre, hanem a 70-es évek végén és 80-as évek elején megjelent harácsolók, akik az MSZMP tagságot csak anyagi gyarapodásukra használták. Dejavu érzésem van, hiszen ezek rokonok, a történelem ismétli önmagát, Csurka után szabadon: Apák és fiúk. Boldogulni akarsz, most Fideszesnek kell lenni és tükör előtt papagájoskodni, vagy valamelyik helyi kiskirály –véletlenül Esztergom jutott eszembe-seggét fényesre nyalni. Aztán, ha elkopott, elhasználódott az a korrupt segg, jöhet a következő, ha van hozzá gyomra az illetőnek!
A Fideszről megosztottam a gondolataimat, véleményem szerint programnélküli anarchia, sodródás a létük, egyszerűen a vergődés.
 A baloldali összefogás-magukat kormányváltónak gondolók- a harácsművek. Elhasznált, lejáratott, korrupt emberekkel, akik még mindig azt hiszik, visszajöhetnek. Megújulás, új arcok, hiteles emberek nélkül ez nem megy, még a baloldalon sem. Brutális vereség a levegőben, ami azt jelenti, hogy a Jobbik közeli eredménye lesz Mesterházynak-Bajnainak-Gyurcsánynak!
Jobbik. Hát ők nagyszínházat játszanak. A 2008-ban még 1% -os párt komoly karriert futott be a Kurucinfo segítségével, piszkos, mocskos dolgaikról nem írnék, ők az új Fidesz. Zazu (Bocsánat: Vona) is Orbán polgári köréből jött, de ne gondoljuk, hogy gyökerei pártnak nemzeti és keresztény, mert ez a lehető, legnagyobb tévedés. Nem csak a futballszurkolókat csapták be, az armani öltöny most már többet hoz, mint a gárdista egyenruha, mindenkit zsaroló Emőkéék a hatalomért mindenre képesek
  
LMP. Szerintem bejuthatnak, hiszen van pénz bőven. Tagság nélkül is lehet eredményt elérni, megint bizonyítják.
És ennyi.
Körülnézel megint semmi nem fog változni, életed nem lesz jobb, gyökeres változás nem lesz. Acsarkodhatsz, örülhetsz, reménykedhetsz 400 Euro körüli összeggel beérheted havonta jó esetben az Európai Unióban, miközben 2500 Euro az átlagbér, ahol ilyen árak vannak, mint Magyarországon! Nem változik semmi, jó lenne, ha gondolkodnál végre, hiszen az Ukránok nem akartak úgy élni, mint mi Magyarok!
Legalább ezen, nem kellene elgondolkodni?

Kovács Géza

2014. március 27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése