2015. május 4., hétfő

Börtönbe a koporsó tolvaj maffiával!



Dorogon pár napja egy szabadon engedett pedofil beteg egyént, ismeretlenek nyakon vágták, miután az eljáró szerveknek kevés volt, hogy kisfiúkat vetkőztetett. Nem jártak el hatékonyan, akiknek kellett volna, a helyiek megoldották önbíráskodással. A világhálón, tv-ben azt látom, hogy letepernek egy 350 Ft-ot bliccelőt, bűnözőként lökdösik, verik, miközben a 13 deka szalámit eltulajdonító idős embert egyszerűen lecsukják. Egy női pofon közterületen 3 év letöltendőt ér, aki gyilkol, majdnem ugyanennyivel megússza, aztán újra ölhet. Szabadlábon a milliárdokat eltűntető igazi öltönyös bűnözők. Erről az utolsó mondatrészről, megint Esztergom jutott az eszembe és a politikusok. A temetetlen múlt.
Ő ellenük senki nem tesz semmit! A mondás: Magyarországon, ha 100 millió felett lopsz, biztos lehetsz, hogy elkerülöd a felelősségre vonást!
Azt gondolom: ebből van elsősorban elege a Magyarnak! Totális morális válság van, olyan anarchiával fűszerezve, amilyen évtizedek óta nem volt Magyarországon!
Esztergomiként, MI, nem mondhatunk és képviselhetünk mást: Követeljük a koporsó tolvajok felelősségre vonását, átható vizsgálatot minden temetkezés közül 2013. decemberéig! A Kegyeleti Kft. teljes rendőrségi átvilágítását követeljük a megnevezett időig!

MI Esztergomiak, név szerint ismerjük a kegyeletsértő maffia tagjait, akkor biztosak vagyunk benne, hogy az eljáróknak sem lenne ez nehéz feladat. Ha lenne akarat! A jogi csűrést-csavarást meg hagyjuk, mert itt nem lehet elévülés, hiszen ez olyan súlyú ügy, amire hét évtizede nem volt példa.
Eljárást követelünk, nem akarjuk, hogy az emberek vegyék kezükbe az igazságszolgáltatást!

Erről szól a demonstrációnk, május 6-án, Esztergomban 17 órakor a Belvárosi Temető előtt találkozunk.
Börtönbe a koporsó tolvaj maffiával!

Kovács Géza
2015. május 4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése